Méltóképpen őrzik emlékét

2023.12.13. 11:12

Csik Ferenc születésének 110. évfordulójára emlékeztek

Keszthely díszpolgára, Csik Ferenc olimpiai bajnok és bronzérmes születésének 110. évfordulóján tartottak megemlékezést a Balaton fővárosában a Szent Miklós temetőben a bajnok díszsírhelyénél.

Zaol.hu

Csik Ferenc díszsírhelyénél dr. Iglódi Endre (balról) és Manninger Jenő

Fotó: Belovári András

A megemlékezésen dr. Iglódi Endre, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke beszédében kiemelte, hogy Keszthelyen egy tucat emlékhelyen őrzik a mai napig az 1913. december 12-én Kaposváron született Csik Ferenc emlékét. Utalt arra, hogy 1930 és 1932 között úszóként és vízilabdázóként a keszthelyi Törekvés igazolt sportolója volt, majd a BEAC-ban folytatta egyetemistaként a pályafutását. Kiemelten foglalkozott a két Európa-bajnoki és a 7 főiskolai világbajnoki, valamint 1933 és 1939 között elért 21 magyar bajnoki győzelmével. Utalt a 100 méter gyorson 88 évvel ezelőtt elért 57,8 mp-es Európa-csúcsára és a gyorsváltóban vezérletével társaival Budapesten kiharcolt három világcsúcsára, majd sikeres orvosi pályafutására, és megemlékezett a díszsírhelyen mellette nyugvó édesanyjára, leányára és unokáira. 

A rendezvény végén Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere a város nevében, dr. Iglódi Endre a MOB, a MOA és a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület képviseltében helyezte el a megemlékezés koszorúit a díszsírhelyen. Az emlékezők ezután felkeresték és gyertyát gyújtottak Csik Ferenc Balaton-parti bronzszobránál és a Kossuth utcában lévő lakóházánál, ahol 1936. augusztus 25-én a város háromezer polgára ünnepelte a bajnok berlini olimpiai győzelmét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában