Bajnok és rekorder zalai lövészek

2023.09.20. 19:00

A PLE és a ZTE SKK versenyzői hozták a papírformát a Nemzeti Lőtéren

A Magyar Sportlövők Szövetsége a budapesti Nemzeti Lőtéren rendezte meg az idei nemzeti versenyszámok országos bajnokságát a 25 méteres pisztoly és az 50 méteres pisztoly-puska számokban.

Ruzsin Pál György, Pálmai Csaba és Havasi Ferenc a bajnoki címekért járó trófeákkal

Fotó: ZH

A Nemzeti Lőtéren (vagy korábbi, ismertebb nevén a Fehér úti lőtéren) az egerszegi sportlövő klubok versenyzői hozták a papírformát és ismét szép sikereket értek el.

Ruzsin Pál, a Polgári Lövész Egylet Zalaegerszeg tagja például nagyszerű jubileumhoz érkezett: mostani sikere azt jelenti, hogy tizedik esztendeje már minden szezonban országos bajnoki címet ünnepelhetett a sportpisztolyos számban. Ráadásul a 70 év felettiek korosztályában ő állította fel és azóta is tartja a korosztályos magyar csúcsot. Havasi Ferenc, a ZTE SKK lövője sem sokkal marad el tőle, hiszen a mostani lett a nyolcadik egyéni bajnoki címe, illetve elmondhatja magáról, hogy az 50 méteres nyílt irányzékú kispuska 30 lövéses versenyszámban 2008-ban beállította, majd 2012-ben megjavította és azóta tartja az országos rekordot. A viadalon bajnoki címet szerzett még Pálmai Csaba (PLE Zalaegerszeg), klubtársa, Szabó Béla pedig bronzéremmel térhetett haza.

Az egerszegi lövészek eredményei. 25 méteres sportpisztoly 20 lövés, 70 év felettiek, férfiak: 1. Ruzsin Pál (PLE Zalaegerszeg) 183 kör. 60 év felettiek, férfiak: 1. Pálmai Csaba (PLE Zalaegerszeg) 187 kör. 50 méteres szabad pisztoly, 20 lövés, 60 év felettiek, férfiak: 3. Szabó Béla (PLE Zalaegerszeg) 160 kör. 50 méteres nyílt irányzékú kispuska, 30 lövés, fekvő testhelyzet: 1. Havasi Ferenc (ZTE SKK) 277 kör.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában