NB III

2023.06.27. 18:06

Kanizsán még képlékeny a keret, de elkezdték a munkát

Megkezdte a felkészülését a következő szezonra az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgócsapata, amely a legutóbbi szezonban nagyon szépen szerepelt, hiszen a harmadik helyen zárt a Nyugati-csoportban. Gombos Zsolt vezetőedző irányításával egyelőre még nem mondható el, hogy a végleges keret látott munkához.

Kerkai Attila

Gombos Zsolt vezetőedző (fehér felsőben) adja ki az utasításokat játékosainak a nyári felkészülés első tréningjén

Fotó: Szakony Attila

Valóban nem lehet panasz az FC Nagykanizsa labdarúgócsapatának legutóbbi szereplésére. A dél-zalaiak szinte végig az élcsoport tagjai voltak, és ha még egy kulcsmeccset nyernek, akkor szinte egészen biztosan a bajnoki címért lettek volna harcban. A megszerzett bronzérem a Nyugati-csoportban így is szép eredmény, de ez már a múlt.

Méghozzá azért is, hiszen a hét elején elkezdődött a felkészülés a 2023-2024. évi bajnokságra és az Olajbányász-stadionban már nem ugyanaz a társaság találkozott, amely néhány hete a szünet előtt elköszönt egymástól. Erről majd egy kicsivel később, előbb a munka menetéről kérdeztük Gombos Zsolt vezetőedzőt.

– A tervek szerint indult minden – állapította meg a szakvezető. – Különböző felmérések lesznek még, az elején kondicionáló tréningek is színesítik a programot a labdás gyakorlatiok mellett. Pénteken már játék lesz, hiszen 18 órától a Szepetnek együttesével játszunk felkészülési mérkőzést. Egyelőre kilenc új fiú készül velünk, közülük négyen saját nevelésű labdarúgók.

Itt ezen a ponton kell kitérni a távozókra, hiszen vannak. Méghozzá nem is kevesen, legkevesebb nyolcan. A szakvezető tájékoztatása szerint Borsi Bence, Kovács György, Béli Milán, Kretz Bálint, Hajdinger Zoltán, Kószás Krisztián, Bocskai Péter és Török Milán sem marad tagja a keretnek. Az, hogy kik érkeznek majd, ez meglehetősen képlékeny, hiszen több tényező is alakíthatja az FC Nagykanizsa csapatának összetételét.

– Jelenleg is vannak, de még várunk próbajátékosokat, jelen állás szerint hosszú folyamat lesz, mire kialakulhat a végleges keretünk – folytatta ezzel Gombos Zsolt. – Próbajátékon vesz részt, s még nem tudjuk, hogy hol folytatja Szabó Patrik aki az ETO FC-nél készül és Varga Dominik, aki az Ajkával, Lőrincz Bence pedig Siófokkal készült. Én szeretném, ha maradnának, de ha feljebb, magasabb osztályba tudnak igazolni, nem akadályozzuk őket. Ezek a kérdések a hét végére eldőlhetnek. Folyamatosan tárgyalunk, s úgy akarunk igazolni, hogy a fiatalabb labdarúgók mellett azért kellő rutinnal rendelkező futballisták alkossák az együttes keretét.

Kedden délután pedig napvilágot látott a labdarúgó NB III négy új csoportjának a beosztása is. Az MLSZ versenybizottsága által kiadott határozat szerint az FC Nagykanizsa az NB III Dél-nyugati, a ZTE FC II. pedig az Észak-nyugati csoportba került.

Pénteken tehát már pályán lesz az FC Nagykanizsa, melynek a következőképpen alakul a felkészülési menetrendje:
Június 30. péntek 18:00: FC Nagykanizsa–Szepetnek.
Július 5. szerda 17:00: FC Nagykanizsa–Mosonmagyaróvár (NB II.)
Július 8. szombat 11:00: FC Nagykanizsa–Haladás VSE (NB III.).
Július 12. szerda 17:00: FC Nagykanizsa–Szombathelyi Haladás (NB II.)
Július 15. szombat 10:30: FC Nagykanizsa–Zalalövő.
Július 22. szombat 11:00: NK Koprivnica (horvát 3. liga) - FC Nagykanizsa.

A zalai csapatok ellenfelei lesznek

NB III. Észak-nyugati csoport: 
Balatonfüred, Bicske, Budaörs, Csorna, Dorog, ETO Akadémia, Gyirmót FC II, Kelen SC, Komárom, Sopron SC, Puskás FC II, Haladás VSE, Tatabánya, III. Kerület TVE, Veszprém, ZTE FC II.

NB III. Dél-nyugati csoport: 
Dunaföldvár, Dunaújváros, Érd, FC Nagykanizsa, Fehérvár FC II, FTC II, GárdonyűIváncsa, Kaposvár, Majosi SE, Mohács, MTK II, Paks II, PEAC, Szentlőrinc, Szekszárd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában