2022.10.25. 17:53
Egy hónapra eltiltották Ricardo Monizt!
Kedden ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága, amely vizsgálta a szombaton rendezett ZTE FC–Budapest Honvéd NB I-es mérkőzésen történteket.
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
A keddi ülés után a fegyelmi bizottság Ricardo Monizt, a ZTE FC vezetőedzőjét 2022. október 25. napjától kezdődően minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hónapra eltiltotta. A határozat nem tartalmaz indoklást.
Mint ismert, a szombati, vendéggyőzelmet hozó mérkőzés 55. percében a zalai szakvezető lehívta csapatát a pályáról, ugyanis az egerszegi Christy Manzinga és a honvédos Szabó Alex összeszólalkozását a vendégtáborból majomhuhogás követte. A játék tíz percig állt, Ricardo Monizt Bognár Tamás játékvezető kiállította, a csapatok pedig folytatták a mérkőzést, amit a Honvéd nyert meg 2-0-ra.
Az MLSZ keddi határozata végén az alábbiakat is közli:
„A FEB elnöke az NB I 12. fordulójában lejátszott ZTE–Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt."
Kapcsolódó cikkeink: