Végre volt játék is

2022.01.06. 20:00

A ZTE KK edzője további kemény munkát ígér

­Végre van lehetőség ­örömteli dolgokról is beszámolni a Zala­kerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapatával kapcsolatban: szerda este az egerszegiek jó játékkal rukkoltak ki, és kilenc vesztes találkozó után újra nyertek.

Kerkai Attila

Wittmann szorongatja a ZTE által Fehérvárról kölcsönvett és most debütált Takácsot

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Bízzunk abban, hogy a Kecskemét elleni 77-68-as siker nem lesz annyi ideig „emlékezetes”, mint a Paks elleni októberi volt, mert ez azt jelentené, hogy újabb tíz meccset kellene várni a következő zalai győzelemre. És a szerdai sikert közben túlértékelni sem szabad, bár végre azt láttuk, hogy a csapatjáték kezd javulni. 


A jó játék mellett kellettek az egyéni jó teljesítmények is: Jordan Barnett és Derrick Wilson neve mindenképpen az élre kívánkozik, de azt kell mondani, hogy mindenki hozzátette a magáét. Emir Mustapcic elmondta a találkozó után, hogy Deondre Parks előző nap még betegséggel küzdött. Tudták, hogy nem fog tudni az egész mérkőzésen segíteni, de azokban a percekben, mikor a pályán volt, ő is hasznosan játszott. Ugyanígy kiemelte a fiatal posztra újonnan érkezett Takács Martint is, aki szerinte jól mutatkozott be. 


– Nagyon fontos győzelmet arattunk, ráadásul egy jó csapat ellen, amelyben remek légiósok és tehetséges magyar játékosok is vannak – értékelt a ZTE KK szakvezetője. – Az első félidőben mutatott védekezéssel elégedett vagyok, a másodikban viszont már akadtak gondok. Fontos lenne, hogy a koncentrációt minél tovább tartani tudjuk, de ebben is fejlődtünk már. A kemény munkát továbbra is elvárom a csapattól, és gratulálok a fiúknak, mert ezen a meccsen rászolgáltak erre. 


A Kecskemét vezetőedzője, Forray Gábor úgy látta, hogy a ZTE KK nagyon dinamikusan kezdett, ők viszont „belealudtak”, így már az elején ellépett a házigazda. 


– A második félidőben sikerült felzárkózni, és talán lett is volna esély, hogy átvegyük a vezetést, azonban a ZTE-ben mindig volt valaki, aki a kritikus pillanatokban segített csapatán, és ez döntő momentumnak bizonyult – összegzett a Kecskemét szakvezetője. 


Hogy ez a győzelem mennyit jelenthet, a későbbiekben kiderül. Mindenesetre Derrick Wilson arra a kérdésre, hogy mekkora önbizalmat adhat a siker a társaságnak, elmondta: 
– A jó védekezés volt az alap, hiszen ebből könnyebb támadni is. Az utolsó négy meccsünk közül ezen játszottunk legjobban, de persze mindennél fontosabb, hogy győztünk. Egészen más érzés ez mindenkinek, mintha kikapnánk pár ponttal, hiszen ezekből is kijutott nekünk a korábbiakban. Kell, hogy önbizalmat adjon a siker, de napról napra keményen kell dolgozni, hogy folytatni tudjuk a mai játékot. Gyorsan jön a következő feladat: szombaton az Oroszlány lesz a vendég. 


További eredmények: Szeged–Körmend 70-82, PVSK–Nyíregyháza 93-85, Paks–Sopron 82-83, Alba–DEAC 80-90, OSE-Lions–Kaposvár 74-83, Szolnok–Falco 69-84.

 

A bajnokság állása

1.Falco151321370-1160 0,933  
2.Szolnok161241293-1226 ,875
3.DEAC161061360-1253 ,813
4.Körmend15961278-1189 ,800
5.Sopron16971292-1297 ,781
6.Kaposvár16881243-1269 ,750
7.Kecskemét16881243-1321 ,750
8.Alba16881387-1423 ,750
9.Szeged16791329-1333 ,719
10.Pécsi VSK15691231-1324 ,700
11.Nyíregyháza166101350-1426 ,688
12.OSE-Lions166101219-1238 ,688
13.Paks165111317-1364 ,656
14.ZTE KK153121129-1218 ,600

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában