Már várják a rajtot

2021.12.29. 19:37

A zalaegerszegi hegyi maratonon meglesz a maximális létszám

Már csak egy nap és ismét elrajtolhat a XXVII. Decathlon Mountain Man Marathon, amit szilveszteri hegyi maratonként is ismernek Zalában, de most már országszerte. A év végi, hagyományos futóverseny pénteken reggel rajtol a megyeszékhelyi Deák SZKI elől, ahonnan mindig is indult az elmúlt huszonhat év során.

Kerkai Attila

A legutóbbi, 2019-es rajt pillanata. Idén újra a megszokott helyszínről lesz az indulás

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Tavaly, a pandémia miatt csak virtuális versenyt rendezhettek a szervezők. Az idei viadal, amely sorrendben a huszonhetedik lesz, sem lesz "mentes" a koronavírus-járványtól, hiszen összesen háromszáz induló vehet részt a szilveszteri versenyen. Érzékeltetésül csak annyit: volt, hogy hatszáz feletti volt a résztvevők száma. 

 

A Zalatriatlon, a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE és az önkormányzat által közösen szervezett népszerű futóverseny fő szervezője, Kocsis Tamás elmondta, december 30-ig még lehet nevezni és volt még pár kiadó hely. Mindenesetre a verseny honlapján és közösségi felületén mindenkit tájékoztatnak majd arról, hogy a helyszínen lehet-e még nevezni. A háromszáz fős korlát csak a 10, a 24 és a 41 km-es távokra vonatkozik, a 3,5 km-es futamra péntek reggel is nevezhetnek. 

 

- Mindenki nagyon várja az idei futást, legalábbis ezt tapasztaljuk a visszajelzésekből - mondta el érdeklődésünkre Kocsis Tamás. - Tavaly a megszokott formában nem lehetett megrendezni a viadalt, tehát nem maradt el, mégsem volt olyan, amit megszoktunk. Az idén viszont visszatérünk ehhez. Amit még szeretnék kiemelni: kérjük a viadal útvonalán közlekedőket, főleg az autósokat, hogy fokozottan figyeljenek majd pénteken a futókra.

 

A 41 km-es táv indulói pénteken 9.30-kor rajtolnak el, a Deák SZKI elől, majd 9.30-tól a 10 és a 24 km mezőnye indul, akiket a 3,5 kilométeres táv versenyzői követnek. Ami még lényeges, hogy a versenyközpontba, így az iskola épületébe csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában