nem lehet más cél, mint a győzelem

2021.03.12. 20:53

Ezúttal kiesési rangadó következik – A ZTE KK a Jászberényt fogadja

Folytatódik a férfi kosárlabda NB I. A csoportjának sorozata, melyben a Zalakerámia-ZTE KK együttese a szerdai körmendi vereség után újra idehaza, a Jászberény ellen folytatja. A tabella alján elhelyezkedő két csapat találkozik, a ZTE KK célja nem lehet más, mint a győzelem, hogy megmutassa: övé a jobb csapat.

Kerkai Attila

Bonifert Domonkos (kékben), a ZTE KK fiatalja Körmenden is küzdött minden labdáért

Fotó: Bálizs Zsuzsa

A ZTE KK a múlt szombati sokk után (akkor a szintén közvetlen riválisnak tartott Kaposvár győzött Egerszegen nagy különbséggel) szerdán Körmenden szerepelt. Az első félidőben még jól tartotta magát az egerszegi csapat, azonban onnantól a védekezése már gyengült, és a vasiak tulajdonképpen simán győztek 97-80-ra.

A vereség lehetősége zalai szempontból ebben a mérkőzésben is benne volt, hiszen a ZTE KK éppenséggel nem fut valami jó szezont, s nem is véletlen, hogy az utolsó előtti helyen áll. A szerdai találkozó után Luca Bechi, a ZTE KK vezetőedzője úgy értékelt, hogy egy rosszul sikerült hazai mérkőzés után érkeztek Körmendre, s bár keményen kezdett és jól csapata, később visszaesett a védekezése, amit az ellenfél kihasznált.

Bonifert Domonkos (kékben), a ZTE KK fiatalja Körmenden is küzdött minden labdáért
Fotó: Bálizs Zsuzsa

A szakvezető már a szombati találkozóról is szót ejtett, megfogalmazva: hogy nincs sok idő a siránkozásra. „A jövőben is harcolnunk kell, és ezt együtt, közösen kell tennünk, csapatként. Egységben, együtt kell maradnunk, nem kell senkinek a másikra mutogatnia. Ezt érzem most, és előre kell néznünk a következő mérkőzésre” – fogalmazta meg az olasz szakvezető, hogy mit remél a következő találkozótól.

Nos, az a Jászberény érkezik, amelyet a ZTE KK alig két hete idegenben kétszeri hosszabbítás után, vért izzadva tudott legyőzni. Azóta ismertté vált a bajnokság folytatása az alapszakaszt követően. A 9–14. helyezett csapatok magukkal viszik az eredményeiket, majd újabb oda-vissza vágós kört rendeznek, ami után az utolsó helyezett kiesik. Nos, jelenleg a ZTE KK öt győzelemmel előzi meg a jászságiakat, akik eddig mindössze egyszer nyertek. Ez alapján nem kérdés, hogy a zalaiak számára létfontosságú a győzelem kiharcolása, hogy minél távolabb maradjanak az utolsó helyezettől.

Szombaton meglátjuk, hogy ez sikerül-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában