Szabó Zsolt a válogatottal edzőtáborozik

2020.08.04. 20:30

Nulladik hét a ZTE KK-nál – Március óta először edzettek együtt a kosarasok

Az új magyar igazolások, illetve az utánpótlásból kiválasztott tehetséges fiatalok vettek részt hétfő délután a Zalakerámia-ZTE KK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának koronavírus-járvány utáni első edzésén.

Jóna István

Polster Attilával (jobbról) szemben Plézer Gábor védekezik a fiatalok első, hétfő délutáni edzésén

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A munkát Heinrich Róbert másodedző vezette, illetve ő irányítja majd azt a következő napokban is.

– Ez egy rávezető hét, mondhatjuk, a nulladik hetünk – tájékoztatott Heinrich Róbert. – Az előző évhez hasonlóan a fiatalokkal korábban kezdjük a felkészülést. A célunk az, hogy valamennyien készen legyenek fizikálisan és mentálisan a következő héten induló felnőtt alapozásra.

Polster Attilával (jobbról) szemben Plézer Gábor védekezik a fiatalok első, hétfő délutáni edzésén
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Megtudtuk: tizenkét magyar játékos dolgozik ezen a héten, természetesen Ante Nazor vezetőedzővel előzetesen egyeztetett edzésterv alapján. Napi két gyakorlás szerepel a ZTE KK programjában, a délelőtti erőnléti edzéseket pedig délutánonként labdás foglalkozások váltják.

A fiúk kondijáért idén Adrovicz Béla erőnléti edző felel, aki Gáspár Lászlót követte a klubnál ezen a poszton. Utóbbi hosszú éveken keresztül dolgozott a négyszeres bajnokcsapat kötelékében, és sokat tett a klub sikereiért. Adrovicz Béla a ZTE NKK csapatánál dolgozott eddig és elmondása szerint megtisztelőnek érzi, hogy a vezetőség megbízta ezzel a feladattal.

 

– A felvezető hét során egy felmérés is lezajlik majd, melynek célja, hogy feltérképezzük a játékosok állapotát – részletezte Adrovicz Béla. – Elvégre hosszabb kihagyás után vagyunk, a fiúk nem edzettek együtt március közepe óta. Ebből kell olyan szintre felépíteni a csapatot, hogy a tervezett októberi kezdéskor fel tudja venni a versenyt a riválisokkal. A következő hét hétben kemény, fizikális felkészülés zajlik majd, az erő, az állóképesség és a robbanékonyság fejlesztésével.

A ZTE KK keretéből, a légiósokon kívül még a csapatkapitány Szabó Zsolt van igazoltan távol, mivel augusztus 8-ig a felnőtt válogatott edzőtáborában készül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában