Kvártélyház 2024

2024.07.07. 12:30

Elvarázsolja a színház világa – Berkes Dániel

Berkes Dániel énekművész-tanár zongoristaként és korrepetitorként működik közre a Kvártélyház színházi előadásaiban.

Szabó Judit
A Meseautó valamennyi előadásán Berkes Dániel ült a zongoránál
Fotó: Pezzetta Umberto

Az együttműködés a Szomorú vasárnappal kezdődött. A darab zenei kíséretéhez egyetlen zongorista kellett, a feladatot Máriás Zsolt zenei vezetővel oldották meg felváltva. Késeibb több darabban zongorázott Berkes Dániel, aki énektanárként dolgozik a zalaegerszegi Pálóczi-zeneiskolában és a kőszínházban, s fontos szerepe van a Kvártélyházban a színészek zenei szerepekre való felkészítésében. Ennek a munkának a változatossága és a színház varázslatos világa az, ami mindig új motivációval szolgál számára.

– A Kvártélyházban végig jelen vagyok a próbafolyamat során, így belelátok a színház működésébe, kulisszatitkaiba, ami nagyon izgalmas – mondta az énektanár, s hozzátette: külön öröm és megtiszteltetés számára Máriás Zsolttal együtt dolgozni, akinek a zenei vezetői és hangszerelői tevékenységét rendkívül nagyra tartja, és sokat tanul tőle.

Azon túl, hogy megismerhette a színház világát, Tompagábor Kornél rendező kisebb szerepre is felkérte már: a Hasonmások karbantartóját, Guszti bácsit ő alakította, s annak ellenére helytállt a szerepben, hogy olyan alkat, aki szívesebben dolgozik a háttérben, mint a nézők előtt.

A Meseautó valamennyi előadásán ő ült a zongoránál, tavaly azonban az Ájlávjúban ezt nem tudta megtenni, mert a darab zenei anyaga olyan nehéz volt – több négyszólamú rész is volt benne –, hogy minden idejét az énekesek felkészítésének szentelte.

Berkes Dániel büszke arra, hogy a zeneiskolai – jelenlegi és egykori – tanítványai komoly szereplési lehetőséget kapnak a Kvártélyház nagyrendezvényein, a városi fesztiválokon. Különleges zenei csemege lesz az idei fellépésük, hiszen az Egerszeg- Feszten ezúttal a Kanizsa Big Band mintegy 30 fős csapata kíséri majd az énekeseket június 14-én.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!