Simon Fejér Pál élethivatása a zene és a hagyományőrzés

Nem csak a gyerekek ámultak áhítattal, amikor a zenész megszólaltatta a mese történetének adott részéhez éppen illő eszközt: kínai hulusi, mongol molinhur, görög buzuki, moldvai csángó koboz, ír bodhran, afrikai nyelvdob, brácsa, tambura, doromb, szivargitár. Ugyanúgy kellően alázattal vitték haza az indinán legényke, Shiriki történetének a bölcsességét. A mese arról szólt, hogy olyan hangszert kell keresni a világban, aminek megszólaltatása könnyekre fakasztja az eget, azaz elhozza a rég áhított esőt a vidékre. Az autentikus dalokkal és sok humorral teleszőtt történet során a kisfiú kalandjai elevenedtek meg, miközben világ körüli útján olyan hangszert keresett, aminek hangjára könnyekre fakad az ég, hogy megmentse népét az aszálytól.

– Ezek a bölcsességek valahogy így szólnak: sokszor a világ négy szegletében keressük azt, ami mindig is a miénk volt, itt a mesében az azt szimbolizáló hangszert. Másodszor, ha az ember nem találja a boldogságot, akkor csak muzsikálni kell, megfújni a furulyát és az ég is szinte könnyekre fakad. Harmadszorra pedig a muzsika az, ami minden nemzet szívét összeköti – mondta Fejér Simon Pál.

A boldogság forrása a zene 

Fejér Simon Pál régen megtalálta a saját boldogságát, azaz korán elköteleződött a zenével. Tizennégy évesen tudatosan képezte magát, választotta ezt a pályát. A korai klasszikus zenetanulást követte a Kőbányai Zenestúdió, majd a Deák Bill Gyula Blues Band tagjaként szerzett több tapasztalatot a műfajban. Mindezzel egyidőben kezdett el magyar táncházi muzsikával, köztük moldvai csángó dallamokkal foglalkozni, s puszta kíváncsiságból nyitott más nemzetek zenéje felé. 

– Amikor megírtam a Berg Judit Lengemesék könyvsorozata alapján készült egész estés rajzfilmhez a zenét, akkor a mozipremier után bemutattam az abban szereplő hangszereket. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy csinálok egy ismeretterjesztő előadást. Először csak a hangszerekről meséltem, majd később édesapám ötlete alapján született meg az indián fiú története – felelte érdeklődésünkre a zenész. – Kisgyerek korom óta rajongok az indiános mesékért, az indiánok természetközeli életmódjáért, gondolkodásáért, csöndes bölcsességéért, így kerekedett ki ez a történet. A hangszereket pedig folyamatosan gyűjtöttem, nincsen kedvenc, éppen amelyikkel foglalkozom, abban mélyedek el. Gitározni tanultam, abban vagyok profi, a többi hangszeren pedig igyekszem élvezhetően játszani.

Könnyűzene, bábjáték és népi építészet

Aki szeretné nyomon követni a fiatalember könnyűzenei munkásságát, akkor a blues zenét és a magyar népzenét ötvöző stílusban játszó Messessippi zenekar fellépésein vagy klipjében láthatja. A klip egyébként a napokban jelent meg a közismert videómegosztó csatornán, A Berta című dal egy 1800-as évekbeli afroamerikai munkadal fordítása és feldolgozása a Messessippi saját világában. Az új formáció kétszemélyes elődje a Woodoo Papa Duó volt. Másik zenekara, az Ütött-kopott Angyal, de játszik még a Fabók Mancsi Bábszínházban a Blattner Géza-díjas Fabók Mariann bábművésszel, a Liszt Ferenc-díjas Navratil Andrea népdalénekessel és Keresztes Nagy Árpád népzenésszel egy középkori Szűz Mária misztériumjátékban. A felnőtteknek szóló Mennyei szép rózsa című bábjátékban erdélyi archaikus népi imádságok, szenténekek és legendák idézik meg az Istenszülő Szűzanya alakját.

– Ezenkívül van még egy húsz fős gyerekzenekarom, ami a Hangdagasztó nevet viselik, velük középkori, reneszánsz és magyar népzenei alapú zenéket játszunk. A zenélés mellett testvéreimmel középkori hagyományőrzéssel foglalkozunk. A családunk Zsámbékon szervezi minden évben a Fékomadta fesztivált, tavaly októberben már ötödik alkalommal hívtuk életre a rendezvényt, amire az ország egész területéről érkeznek bábosok, előadóművészek, hagyományőrző csapatok. Az interaktív összművészeti programon a település középkori múltját, hagyományait, hiedelemvilágát elevenítjük fel.

S ha mindez nem lenne még elég, Simon táncházakban húzza a talpalávalót, hogy minél több fiatal és idősebb tudja ropni a táncot. A fiatalember sok éven át dolgozott a szociális szférában, hátrányos helyzetű gyermekeknek tartott zenei foglalkozásokat, s bekapcsolódott a cigánypasztorációba, valamint a mányi Mátyás-telepen tanított cigányzenét. Ennyi érdeklődési kör mellett nem hiányozhat életéből a bőrművesség és a népi építészet sem. Végül azt is elárulta, hogy csodás feleségével három gyermeket – tizenegy, kilenc és négy évesek – nevelnek nagy szeretettel. A család gyakran elkíséri őt a rendezvényekre vagy éppen vele dagasztják az építkezéshez való sarat, indulnak a közeli tavakhoz pecázni. Nem tudja maga sem, hogy honnan van ez az elemi energia és elhívatás, ám amíg csak tud, járja az országot, s hasonló programokkal örvendezteti meg a közönséget, ahogy tette itt nálunk Zalában, Csonkahegyháton is.