Kvártélyház 2024

2024.06.15. 15:30

Magna Cum Laude: Hittünk önmagunkban és a dalainkban

Fennállása negyedszázados jubileumát ünnepli ez évben a Magna Cum Laude, és ez az évforduló meg is határozza a zenekar idei működését. A közelmúltban a Papp László Budapest Sportarénában léptek fel, majd országjáró turnéra indultak.

Gyuricza Ferenc

A Magna Cum Laude június 15-én az EgerszegFeszt nagyszínpadán áll a közönség elé

Forrás: ZH-Archívum

Ennek a programsorozatnak képezi részét a június 15-i, zalaegerszegi koncertjük, amikor az EgerszegFeszt nagyszínpadán, a Kazinczy téren állnak a közönség elé. Mező Misi, a zenekar énekese azt mondja, nagyjából ugyanazzal a műsorral érkeznek, mint amit áprilisban bemutattak.

– A 2024-es esztendő a Magna Cum Laude zenekar életében a jubileum égisze alatt zajlik, azaz ha a műsorlistát nézzük, akkor a zalaegerszegi program hetven százalékában biztosan megegyezik majd a budapestivel – magyarázta az énekes. – Mi azonban szeretjük cserélgetni koncertenként a dalokat, ezért a végleges műsorrendet csak az utolsó pillanatban állítjuk össze, függvényében annak is, hogy milyen bulit szeretnénk. Pörgősebbet, vagy éppen melankolikus hangulata van a zenekarnak, s akkor az ahhoz illő dalokat vesszük elő. A jubileumi koncert díszletének egyik fontos elemét is elvisszük magunkkal, hiszen fantasztikus érzés koncertről koncertre újra és újra megélni azt, hogy 25 évvel ezelőtt elindultunk egyfajta hittel, elszántsággal és bátorsággal, s mindezt megtartva hova jutottunk el.

Mező Misi szerint a Magna Cum Laude egyediségét az adta, hogy dalaik mindig egyfajta kapaszkodót jelentettek a közönségük számára. Mindez talán abból fakad, hogy sosem a siker iránti vágy vezérelte őket, hanem az önmegvalósítás szándéka mellett az értékteremtés. Az énekes úgy fogalmaz: a zenéjük kapcsolódási pontokat hozott létre köztük és a közönségük között. Olyan dalokat alkottak, amelyek az adott életszakaszok során – legyen szó örömökről vagy nehézségekről – kapaszkodót, útravalót vagy reménysugarat nyújtottak a rajongóiknak.

– Szerintem a művészetnek erről kell szólnia – folytatta Misi. – Egy zenekart a közönség mérhetetlen szeretete tud életben tartani. Szerethetsz zenélni, de nem arra teremtődtünk, hogy a négy fal között, egy próbateremben tedd azt, hanem arra, hogy amit előállítasz, azt megmutasd a közönségednek. S nincs annál nagyobb boldogság, ha az elképzeléseiddel, a játékoddal, a művészeteddel elnyered a nagyérdemű tetszését. Nagyon hálásak vagyunk azért, mert ezt megélhettük. A Jóisten kegyelméből a sors olyan lehetőségeket gurított elénk, amiket vagy ki tudtunk használni, vagy nem. Mi sosem voltunk egy törtető zenekar, nem véletlenül került annak idején több évbe, hogy megismerjen bennünket az ország. Mi más értékrendből jövünk. Bennünket sosem az mozgatott, hogy mindent elkövessünk a siker érdekében. Mi a zenénk révén szerettünk volna ismertté válni, nem a bulvársajtó vagy a közösségi média által. Mi nem akartunk a semmiből hírt kreálni, hogy címlapon legyünk, mint ahogy azt sem tekintettük a mi utunknak, hogy bohócot csináljunk magunkból a nézettség érdekében. Bennünket egyvalami érdekel, a zene. A koncertezés, az alkotás. Hittünk önmagunkban és bíztunk a dalainkban. Megvolt bennünk az egészséges önbizalom ahhoz, hogy tudjuk, amiket megírtunk, azok minőségi dalok. Amik miatt évek elteltével sem kell majd szégyenkeznünk. Szerencsére az élet bennünket igazolt, és ezért nagyon hálásak vagyunk a sorsnak.

A Magna Cum Laude jubileumi nagykoncertjét az MTVA stábja rögzítette, jelenleg az utómunkálatok zajlanak. Mező Misi elmondása szerint a koncertfilmet a Duna Televízió mutatja be, majd valamilyen platformon elérhetővé is teszik. DVD azonban nem készül belőle, hiszen ma már egyre kevésbé van az ilyen kiadványoknak létjogosultsága. Az énekes azt is hozzáteszi: valójában már teljes albumokban sem érdemes gondolkodni, inkább az a trend, hogy önálló dalokkal jelentkeznek az előadók. A Magna Cum Laude is ezt tervezi, az áprilisi jubileumi koncertet követően kezdtek el egy korábban félrerakott ötleten dolgozni, azaz a zenekar jubileumi évében biztosan várható tőlük legalább egy új Magna Cum Laude-szerzemény.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában