Három kategóriában összesen 22 alkotás érkezett

2024.06.17. 15:00

Általános iskolásoknak rendeztek irodalmi pályázatot Zalalövőn

Három kategóriában összesen 22 alkotás érkezett arra az irodalmi pályázatra, amit Író leszek címmel a Salla Művelődési Központ és Könyvtár hirdetett meg még a tavasz folyamán. Az eredményhirdetést pénteken tartották Zalalövőn.

Gyuricza Ferenc

A zalalövői Szabó Olívia az eredményhirdetésen. Mögötte balról Lukács Andrea, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, dr. Molnárné Skriba Judit könyvtáros, Bischofné Hesinger Katalin és Horváth Eszter

Fotó: Gyuricza Ferenc

A pályázatot meghirdető intézmény versenykiírása szerint a gyermekregényeket illusztráló Metzing Eszter előre megadott rajzai alapján kellett az érdeklődő alsó tagozatos diákoknak mesét írniuk, míg a résztvevő felsősöktől ugyanezen szisztéma alapján verseket vagy novellákat vártak a szervezők. A felhívásra 12 zömében zalai iskolából összesen 22 alkotás, hat mese, hat novella, illetve tíz vers érkezett, melyeket Radics Rozália nyugalmazott magyar szakos általános iskolai pedagógus, Horváth Eszter magyar szakos középiskolai tanár, illetve Bischofné Hesinger Katalin író-költő, a házigazda intézmény művelődésszervezője bíráltak el. Döntésük alapján mese kategóriában a türjei Szent László Általános Iskola negyedik évfolyamos tanulója, Veiczi Regina Léna végzett az élen, megelőzve Zoltán Annát (Nagyrécsei Általános Iskola) és Szabó Olíviát (Zalalövői Általános Iskola). Novella kategóriában Tompa Gergő (Lenti Általános Iskola és Gimnázium Arany János Tagintézménye) írását találták a legjobbnak, második helyen Zsuppán Annamária (Öveges József Általános Iskola, Zalaegerszeg) végzett, míg a harmadik az ugyancsak Lentiben tanuló Pecsuvácz Rebeka lett. Vers kategóriában a nagyrécsei Szalai Rebeka nyert, Tar Liliána Laura (Zalalövő) lett a második, s Komáromy Dóra (Zalaegerszeg, Öveges) a harmadik. Utóbbi kategóriában egy különdíjról is döntött a zsűri, amit Sajni Réka Sárának (Nagykanizsa, Piarista Általános Iskola) ítéltek oda.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában