Portrék a 40 éves zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházból – Ecsedi Erzsébet

1991 októberében Sinkovics Eta készített interjút a színésznővel, ebből idézünk: „ Hat órakor diákelőadás kezdődik. Előtte fél órával ejtjük meg a beszélgetést az öltözőben. Örülök, hogy így van: szeretem látni, ahogy a „civilből” színpadra varázslódik a színésznő… Tegeződünk. Ecsedi Erzsébet kipakolja a fiókból a sminkes kellékeket. S amíg arcán „végigjár” az ecset púderrel meg a pirosítóval, elmondja, hogy Szolnokról került az egerszegi társulathoz. Öt évet töltött a Tisza-parti városban, jóllehet pár éve éppen itt Zalában – Gyűrűsön – vett házat. – Az útról láttam meg a falut, s beleszerettem. A házat még helyre kell hozni, de van kert, s gyümölcsfákat is szeretnék ültetni. Most direkt jó, hogy ide szerződtem. A 25. Színház-stúdióban kezdett, aztán a Várszínház, s a Népszínház következett. Három évet töltött Kecskeméten, a Jancsó-Gyurkó-Hernádi jegyezte időszakban, de sokfelé megfordult. – Mindig azt éreztem otthonomnak, ahol éppen vagyok. Itt a házam az egyetlen tulajdonom – mosolyodik el. – Ezt a környéket szeretem a legjobban. Pestet nem kedvelem, nem is vágyom oda. Jó érezni az itteni nyugalmat, de leginkább azt, ami falun van. Most is kaprot ültettem… Szerepek? Mindent játszottam, a kisfiútól a százéves öregasszonyig. Naivát legkevésbé. Inkább karakter szerepeket… - Tizenhét óra negyvenöt perc. Második figyelmeztető – reccsen közénk a hangszóróból az ügyelő hangja. - … Azért néztem itt előadásokat – utal az elhatározásra, amikor megjegyzem, hogy Szolnok éppen most gazdagodott egy felújított teátrummal. – Az a színház szép, ahol igazán jól lehet „működni”. Egy új színházba özönlenek a fővárosi színészek, s így átalakul. A vidéki színházak nagy előnye a csapatmunka.  (…) – Milyen általában a hangulatod? – Hangulatember vagyok, de szeretek vidám lenni – s hogy így van, látni engedi mosolyát. – Ma napsütéses, jó idő volt, így aztán teljesen boldog voltam. Igen, most mégis zaklatott vagyok. Ugyanis a „tüzépeseket” vártam, de nem jöttek, s most késésben vagyok. Nem szeretek így érkezni a színházba. No de már el is készültem – igazgatja színpadi ruháját, megborzolva tüsi haját, mielőtt Margitként a kendőt fejére tekeri.” (Zalai Hírlap, 1991. október 26.)