Becsvölgye

2024.03.09. 17:30

Premier utáni fogadás a Hevesi Sándor Színházban pénteken este

Szálinger Balázs Becsvölgye című színművét mutatta be március 8-án, pénteken este a Hevesi Sándor Színház társulata.

Arany Horváth Zsuzsa

Kovács Virág, Pap Lujza, Mihály Péter, Kemes Zsuzsa, a támogató Patent Kft. ügyvezető igazgatója, Dura Veronika, mögöttük Kovács Martin, Balaicz Zoltán, Szálinger Balázs, Besenczi Árpád, Szakály Aurél, Vigh László

Fotó: Arany Gábor

A premiert a zalaegerszegi színház hagyományai szerint fehér asztalos találkozó követte, melyen dr. Besenczi Árpád igazgató, egyben az előadás egyik főszereplője köszöntötte a teátrum törzsközönségét, köztük a Becsvölgye községből érkezetteket.  Vigh László országgyűlési képviselő a nőnapról sem megfeledkezve szólt az egybegyűltekhez, üdvözölte a Becsvölgye zalaiságát, gratulált az írónak és a rendezőnek. Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere kiemelte, Szálinger Balázs korábbi műve, a Zalai passió erősítette a zalai közösségi együvé tartozást, a Becsvölgye egyik üzenete pedig a sajátos, letűnőben lévő zalai életforma megörökítője. A darab átélhetővé teszi a zalai kötődést, mely biztosítja, hogy arra figyeljük, ami összeköt bennünket ezen a tájon. 

 

Az irodalom, a művészet, a költészet hordozza azt az emberi minőséget, amiért érdemes élni, mondta. Mihály Péter rendezőről, mint az új nemzedék kiemelkedő képviselőjéről szólt elismerő szavakkal. Szálinger Balázs, a darab szerzője a Becsvölgye keletkezésébe avatta be a fogadás résztvevőit, köszönetet mondott az előadás alkotóinak, s annak a reményének adott hangot, hogy az eltűnő zalai vidéki világ darabbeli megjelenítése, ami valójában ennek a világnak szóló "szerelmeslevél", húsz év múlva is érvényes mondandót tud közvetíteni. " Azt az időt, amit kaptunk, jó emberként, jó ügyek szolgálatában éljük le", tette hozzá Mihály Péter rendező, aki 23 év alatt maga is zalaivá vált. Az előadás létrejötte a támogató Patent Kft.-nek is köszönhető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!