Két koncert egy estén

2024.03.24. 12:30

A Kanizsa Big Band és a Hot Brass Band randevúja a Honvéd Kaszinóban

A Honvéd Kaszinó tükörtermében szombaton a Kanizsa Big Band vendégeként fellépett az egykori nagykanizsai tagokból álló Hot Brass Band. Hozzájuk csatlakozott Elek István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszak szaxofontanára.

Benedek Bálint

A Kanizsa Big Band Elek István szaxofonossal nyűgözte le a közönséget

Fotó: Szakony Attila

Az eseményen résztvevő közönség megtöltötte a tükörtermet, szinte a csilláron is lógtak, annyian érkeztek a különleges koncertre. A fellépés előtt Vámos Béla, a Kanizsa Big Band karnagya szólt a megjelentekhez. Elmondta: a Baráth Zoltán zenetanár vezetésével 45 évvel ezelőtt alakult Hot Brass Band, akik közül néhányan már a zenei pályát is elhagyták, de most visszatértek és hangszert ragadtak.

Baráth Yvette és a Hot Brass Band közös produkciója is elvarázsolta a publikumot
Fotó: Szakony Attila

– Szervezőtársam, Domján Attila kinyitott egy szekrényt, amire az volt írva, hogy Hot Brass Band – fogalmazott Baráth Zoltán. – Ebből kiesett egy csontváz, ami valaha ez az együttes volt. Talált ebben a gyűjteményben fényképeket, dokumentumokat, azokat kiállítottuk a Honvéd Kaszinó galériájában. A kottákból készítettünk egy elixírt, hogy talán ez a bizonyos csontváz majd életre kel. Ehhez vettük igénybe a Kanizsa Big Band csapatát, akikkel közösen dolgozhattunk.

A változatos műsor első részében a Kanizsa Big Band zenélt, majd a Hot Brass Band következett, akik öt dalt játszottak el. Ezután pedig örömzene várt a közönségre, akik vastapssal köszönték meg az egész estés szórakozást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!