LégyOtt!-ra csábító fesztivál a Balatonnál

2024.02.16. 20:00

Július első hétvégéjén ismét koncertek és élmények hívogatnak Keszthelyre

Idén is július első hétvégéjén, péntektől vasárnapig rendezik meg a KeszthelyFestet, több helyszínen, számos művészeti ágat felvonultatva. A mottó idén is azt üzeni: LégyOtt!

Péter B. Árpád

Manninger Jenő (középen) mellett a fesztivál szervezésében részt vevő önkormányzati munkatársak, Rázsi Miklós és Czigány Rebeka a sajtótájékoztatón

Fotó: Péter B. Árpád

A tavaly megújított nagyrendezvénnyel ezúttal „még nagyobb tömegeket és kulturális rétegeket” akarnak megmozgatni, a sokszínűség jegyében, bocsátotta előre Manninger Jenő, Keszthely polgármestere, leszögezve: ezúttal is hangsúlyt fektetnek a különböző generációkat megszólító, összművészeti jellegre.

– A nagyobb, színesebb és modernebb látványvilágú nagyszínpadon olyan népszerű előadók adnak koncertet, mint például a Neoton Família, a Bikini és T. Danny, de velünk lesz a három nap során mások mellett az Ocho Macho, K-Kevin, Azorka, a Kacaj zenekar, Náksi, Szatmári és Szakos Andi, valamint a fiatalok vonalát képviselő Jauri és Pumped Gabó is – részletezte a városvezető.

Idén is partnerségben rendezik a KeszthelyFestet a Viviera Beach-csel, s pályázik a város a Visit Balaton 365 Kft.-hez és a Balaton Fejlesztési Tanácshoz is.

A Viviera nagyszínpadon a péntek a fiatalokról szól, eljön mások mellett T. Danny is, szombaton négy zenekar lép fel, s a szervezők este össztáncházra készülnek, a vasárnapi programmal pedig próbálnak mindenfajta zenei ízlést kiszolgálni, tette hozzá a polgármester.

– A Viviera Beach Balaton-parton található bázisa külső helyszínként funkcionál majd, ahol belépőjegyes programokkal, többek között Majka koncertjével és Coronita allstars fesztivállal várják a bulizni vágyókat. A háromnapos program rezidens házigazdája DJ Kollár lesz, s mellette Miskovits Marcell K-Osz TV forgatása is színesíti a rendezvényt – mondta el Manninger Jenő.

A Fő téri és a Vivierára tervezett koncertek mellett ezúttal is lesz családi és kulturális udvar a belvárosban, s a szervezők egyeztetnek a Helikon Kastélymúzeummal, amely ezúttal is több eseménnyel kapcsolódik a fesztiválhoz.

A gasztronómiát illetően tovább színesedik és bővül rendezvény, s idén minden eddiginél több kitelepülő várja a finom falatokra vágyó fesztiválozókat, ismertette Manninger Jenő, hozzátéve: a részletes program már elérhető Keszthely közösségi oldalain.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!