„Ily édesen szenvedni, szomorkodni ...nélkül, hogy tudnád - miért?” - Kármán József szavai a magyar széppróza napjához

Gál Sándor felvidéki író javaslatára, a Magyar Írószövetség Választmánya döntése szerint Jókai Mór születésnapján tartjuk meg a magyar széppróza napját. Ami felsorakozik a magyar dráma napjához (szeptember 21.) a költészet napjához (április 11.).
Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünneplésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez, szólt az indoklás.
„Mi tette minden kritika, minden gáncs ellenére Jókait a magyar nemzet mesemondójává, a magyar szívek koronázatlan fejedelmévé, akinek ötven éves írói jubileuma alkalmával uralkodónak kijáró hódolattal adózik nemzete, kérdezte ezzel szemben Mikszáth Kálmán, a nemkevésbé népszerű pályatárs, így írva az írói pályafutás 50. évfordulójáról: „Szép téli nap volt ez a január hatodika! A vén Duna beállt. A napfény mindamellett besütött a Vígadó óriás ablakain. Ott gyülekeztek össze az ünnepségek első napján a tisztelők. Ott volt az egész kormány díszmagyarban. Mikor mind együtt voltak már, akkor belépett Jókai az udvarával. Fekete bársony magyar ruhájába öltözve, inkább látszott daliás öreg vitéznek, mint poétának.”
Gazdag névsorral folytathatjuk a sort, ha a magyar prózairodalom óriási tárházában barangolunk. Ezt tette 1937-ben Baránszky-Jób László, amikor nagyívű olvasókönyvben vette sorra a magyar széppróza történetét. Íme, a bevezető sorai: „A regény, a művészi próza, a széppróza nyomtatott szöveghez van kötve, a csendes olvasáshoz. Fokozottabb koncentrációt jelent, tesz lehetővé, gyorsabb ütemet, mint amilyen fennhangon, felolvasásnál elérhető. De ha sajátos nyelv is az írott és nyomtatott nyelv, mégsem szabad papirosízűnek lennie, meg kell őriznie, illetőleg vissza kell szereznie azt az elevenséget, színességet, melegséget, érzéki varázst, amely élő, beszélt nyelv korában sajátja volt. Annak, hogy a magyar széppróza nyelve olyan nehezen talált vissza az élő szó természetességéhez, megvan a magyarázata: első szépprózai szövegeink fordítások s ez a körülmény nemcsak az idegenszerűségeknek nyit kaput, hanem általában gátolja a nyelv természetes folyását, szárnyát szegi a szabad lendületnek.”
A fordítás persze égetően fontos maradt, márcsak a műfaji fősodor figyelemmel kísérére okán is, az originál magyar szövegek korokon  átívelően szépen gyarapodnak.
Hogy is lenne az az emlegetett névsor? Károli Gáspár, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen. De a költők is kirándulnak a műfajba: Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor. Utóbbi Úti leveleiben olvassuk: „Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak”  – épp  Debrecenben járt... 
Haladva az időben Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc, Kosztolányi, Krúdy, Móricz, Szabó Dezső, Tamási Áron, Nyírő József, Márai Sándor, Németh László, Szabó Magda, Sütő András, Esterházy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Háy János jön elénk.  
 Egyébként a regény szó, mint a műfaj is, a nyelvújítás korában született,  a novella –  Kazinczy ajánlotta – magyar elnevezéséből, a regé-ből képezték.