Eva Virsik zongoraművész Zalaegerszegen

A zongoraművész bemutatkozását segítő vallomást egy nem mindennapi hangversenyen hallhatta a közönség. Mindjárt kiderül, miért.

Az egykori zalaegerszegi zsinagóga színpadán egyetlen zongora állt, melyet égszínkék ünnepi ruhás, Magyarországon először koncertező zongoraművész szólaltatott meg. Rajta például Schumann Pillangók című opus 2-es zenedarabját játsz­va, mely történetet beszél el. Két főhőse egy fiútestvérpár, akik ugyanabba a lányba szerelmesek. Álarcosbálon derül ki, melyiküket szereti a lány. A keringők, polonézek sorának végén egy toronyóra hajnali ütéseit is hallhatta a közönség.

Eva Virsik zongoraművész koncertjén ültünk a Zalaegerszegi Hangverseny- és Kiállítóteremben szeptember 13-án. A fentieket bizonyára sokan kihallották a virtuóz zongorajátékból, e sorok írója sajnos nem ennyire képzett zeneileg, azonban az estet vezető Schmidt Orsolya – egyben a művész alkalmi tolmácsa – által felolvasott összekötő szöveg sokat segített. Nem kétséges, a zene mindig híd ember és ember között, ez az est pedig különösen jól bizonyította.

– Úgy érzem, ma este inspiratív, energetizáló időt töltöttünk együtt, az általam a világ nagy koncerttermeiben megszokotthoz képest is szoros kötelék alakult ki a zene, a vibráló, szeretetre méltó közönség és köztem, de lehet, hogy a felfokozott várakozás is hozzájárult, s az, hogy Sherlock Holmesként kutatom két éve a családom ide vezető szálait, s boldog vagyok, hogy 100 éve ők is boldogságban élhettek ebben a városban, úgyhogy egy kicsit nekik is játszottam – mondta lapunknak a hangverseny után Eva Virsik, aki lelkesen és türelemmel vette a közönség kéréseit, a sok jó szót, a közös fotókat, közben arra is maradt energiája, hogy beszélgessen a miatta Zalaegerszegre utazó Michaela Ležáková Pánisovával, aki idén április óta vezeti a Budapesti Szlovák Intézetet igazgatóként. A találkozás hozadéka, hogy felkérést kapott egy intézetbeli koncertre.

A művész életrajza szakmai sikerekben oly gazdag, hogy e helyt csak keveset tudunk belőle érzékeltetni: gyerekként négy ifjúsági versenyt nyert meg, 15 évesen kapta meg a Smetana verseny első díját és a cseh zenekritikusok díját is. Fellépett már többek közt a New York-i Carnegie Hallban, játszott olyan zenekarokkal, mint a Berlini Rádió szimfonikus zenekara. A szlovákiai, pontosabban pozsonyi születésű Virsik Éva négyévesen debütált a Szlovák Televízióban, és hatévesen megnyerte első versenyét. Tizenöt évesen a Nyugat-Cseh szimfonikus zenekarral és Libor Pešek mesterrel debütált zenekarban, szerepelt a prágai Rudolfinum teremben és a pozsonyi Reduta teremben. A New York-i Szlovák–Amerikai Kulturális Központ 2010-ben kitüntetésben részesítette. A Moszkvai Állami Konzervatóriumban tanult, zeneművészeti doktori fokozatot is szerzett. Sok éven át a zenepedagógiának szentelte magát, több egyetemen, köztük a frankfurtin, a freiburgin, a pozso­nyin, illetve a New Haven és a Bowdoin College karán oktatott. Fellépett a világ számos jelentős zenei intézményében, köztük a Yale Egyetemen is, zon­gora-mesterkurzusokat tartott Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában.

Élete felét az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, de mindig is fontos volt számára a gyökerei megtalálása. Családfakutatás miatt érkezett Zalaegerszegre két éve, segítséget kapott a Göcseji Múzeum munkatársaitól, dédapja testvérének a sírját meg is találta a zalaegerszegi temetőben, megtudta, hogy a családnak malma és lisztkereskedése is volt a városban. Kiderült, az egyik zalaegerszegi felmenője az első világháborúban főhadnagyként halt hősi halált. Nagyapja ügyvéd volt, kitűnő nyelvérzékkel, amihez a szakemberek szerint átlagon felüli hallás kell. Lehet, hogy innen eredeztethető Éva tehetsége?

– A férjem mindig azt mondja, a hallásom még a köztudottan magas frekvenciát halló kutyákénál is jobb, abszolút hallásuk csak nekik van – mosolygott a felvetésen, hozzátéve, a nővére tanult zongorázni, ő háromévesen csak meghallotta, ha nem jó hangot ütött le a testvére. Bármit képes lekottázni hallás után, akkor is, ha sose hallotta előtte. Talán Mozart lehetett ilyen. Értelemszerűen a hangszennyezés nagyon tudja zavarni.  

– Gyakran kérdezik tőlem, ki a kedvencem a zeneszerzők közül. Nem könnyű erre válaszolni, legyen ma este Mozart, ő egyetemes szerelem, de jó tudni, hogy ez mindig a pillanatnyi hangulattól is függ, mindig az a legjobb, akit éppen játszik az ember. A korszakok közül a XIX. század, a romantika áll közel hozzám.

A szeptemberi zalaegerszegi előadásban Chopin, Schumann, Liszt és Rahmanyinov műveit hallhattuk tőle, utóbbi, zeneszerzőként és zongoraművészként is nagyra tartott orosz alkotó kompozíciójával zárta a derűs hangvételű, könnyed darabokat bemutató levegős, légies, romantikus koncertet. Eva Virsik személyisége azonban nem feltétlenül azonos ezzel az érzelemvilággal, figyelmeztetett.

– Miért fontos az ön számára az ősök, a család történetének megismerése?

– Tudtam, hogy nagyapám itt született, kutattam a família iratai között, találtam anyakönyvi dokumentumokat esküvőkről, születésekről, ezekből láttam, hogy mindenki Zalaegerszeghez kötődik. Ez engem lenyűgözött, muszáj volt hát beleásnom magam ebbe. Ezért igazi történelmi pillanat ez a mai nap számomra.

– Van még mit kutatni, vagy már összeállt a családfa?

– Öt generációra visszamenőleg sikerült azonosítanom a családunk őseit, noha nem könnyű olvasni az egykori forrásokat. Úgy gondolom, még biztosan jövök Zalaegerszegre, és folytatom.