Folytatás következik ősszel: hat új bemutatóval készül a Griff Bábszínház társulata

2023.07.19. 07:00

Világtalálkozóval zárták az évadot

A világjárvány utáni “mélységből” sikerült felemelkedni, a nézők visszatértek a bábszínházba.

Arany Gábor

Bartal Kiss Rita, valamint Szücs István, kezében a Pro Urbe Zalaegerszeg díjjal

Fotó: Arany Gábor

Röviden így lehetne jellemezni a 20 éve alapított, és idén Pro Urbe Zalaegerszeg címmel kitüntetett Griff Bábszínház elmúlt évadát. Értékelésre Szücs István igazgatót és Bartal Kiss Rita művészeti vezetőt kértük. Mint szavaikból kitűnt, az eladott 3654 bérlet, a lejátszott 260 előadás a covid előtti időszakhoz mérhető már. 
Ez már közeli az ideális állapothoz, a próbákra, a felkészülésre jut idő, és sokkal több előadást már nem is tudnának közönség elé állítani, fogalmazta meg Bartal Kiss Rita.
Az elmúlt évadban az öt új darab, bemutató mellett a Széttáncolt cipellők, a Bolond Mesék, a Csalóka Péter is műsoron maradt. A tervezést komolyan nehezítette az energiaválság miatti bizonytalanság. Bezárnak télen vagy nem, erre a kérdésre sokáig nem érkezett válasz, aztán meg az évad rövidítéséhez kellett alkalmazkodni, és folyamatos improvizációval készülni a váratlanra. 

Téli szonett
Fotó: Pezzetta Umberto


Sikerrel alkalmazkodtak, bejátszották a megyét, de mondhatni az országot is. A Nemes Nagy Ágnes verseiből készült Hóesésben című előadásukat például a tatabányai Jászai Mari Színház is bérletsorba vette. Kiemelkedő fogadtatásra talált a versekből épített, dallal, mozgással játszott Téli szonett is. Említhető még A mindentlátó királylány szakmai színvonala és közönségsikere miatt. Nem hagyható ki a sorból a Tündérkeresztanya sem. Ez a társulat 2006 óta meghatározó művésze, Szolnok Ágnes egyszemélyes produkciója volt, ami  súlyosabb mondanivalójával az élet árnyékosabb oldaláról is szólt. Mindezt egyszerű eszközökkel, a bábjátékos elemek és a klasszikus mesemondás kevercsével, élőzenei aláfestéssel.

Tündérkeresztanyu
Fotó: Pezzetta Umberto


Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a társulat évekre visszatekintve, fogalmazott Bartal Kiss Rita. A nézői jelzésekre figyelünk, és igyekszünk nevelni, szemléletet is alakítani, ehhez új színházi formákat keresünk, tette hozzá. 
Szücs István is úgy látja, sikeres volt szakmai szempontból és a látogatottságot tekintve egyaránt az elmúlt évad. S akár a megkoronázásának is tekinthető a Bábművészeti világtalálkozó, amiből Zalaegerszeg bőségesen részesedett. Négy hétvégén, hat napon át három tucat produkciót láthatott a közönség, a legtöbbet a három nyugat-dunántúli helyszín közül. A hazai művészek mellett a Föld minden tájáról érkeztek bábosok, cirkuszi akrobaták, zsonglőrök, utcaszínházi társulatok. A lenyűgöző produkciók mellett a szabadság élményét hozták el, bemutatták a világ sokszínűségét, erősítették az elfogadás érzését. Azokban a napokban nagyon jó volt  egerszegi bábszínésznek lenni, a várost szeretetburok vette körbe, mondta Bartal Kiss Rita.

Széttáncolt cipellők
Fotó: Pezzetta Umberto


A nyári hetek sem telnek csak pihenéssel. A griffesek eljutnak egyebek mellett győri Győrköcök és a veszprémi Kabóciádék fesztiválra, interaktív játékterükkel is több helyen találkozhat a közönség. 
A Griffben erős, kreatív, összetartó, segítő társulat jött létre, s ősztől új taggal, nyolcfősre bővülnek, mert érkezik Horváth Máté, aki Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen most végez. Nem ő az első művész, aki innen kerül a Griffbe. Stekbauer-Hanzi Réka most zárja tanulmányait a mesterszakon, ő egyetemistaként már dolgozott Zalaegerszegen. A két intézmény kapcsolata amúgy is szorosnak mondható. Bartal Kiss Rita tanította az ottani negyedéves bábszínész hallgatókat, akik eljutottak a Griffbe is a Bennem a létra című vizsgaelőadásukkal, amit nyolc másik helyen is bemutattak az országban.
A következő évadról szólva a Griff vezetői elmondták, folytatják a bevált gyakorlatot: óvodás, iskolás bérlettel és a vándorral, azaz a tájoló előadásokkal készülnek. Megint lesznek családi napok is a pályázati támogatásból létrehozott interaktív játszótérrel, ami lehetőséget ad a találkozásra színészekkel, akiket a színpadon láthatnak. Tervezik még a nagyon népszerű hétvégi babaelőadások újraindítását is.

A mindentlátó királylány
Fotó: Pezzetta Umberto


A következő – remélhetőleg bezárás, rövidítés és más váratlan esemény nélküli – évadra hat előadással készülnek. 
A gyermekkönyveivel számos díjat nyert Máté Angi, erdélyi magyar író Volt egyszer egy kert című művét mutatják be Csepregi Napsugár és Szilinyi Arnold játékával. Varjas Zsófia lesz a tervező, Rab Viki a zeneszerző és Bartal Kiss Rita a rendező.
Szintén ő jegyzi rendezőként a Szélszabadító című darabot, amit Gimesi Dóra művéből visznek színre Nagy-Kovács Géza tervei alapján, a  zene Bakos Árpád érdeme. Ez a darab felújítás, mert sok évvel ezelőtt  már láthatta a Griff közönsége, de azóta új generációk nőttek fel, és persze új lesz a szereposztás is. Most Szolnok Ágnes, Stekbauer-Hanzi Réka, Matola Norbert, Vári Vivien játsszák. Olyan klasszikus is megelevenedik, mint a Misi Mókus kalandjai. Tersánszky Józsi Jenő műve Nagy Orsolya átdolgozásban kerül színre. Ez a darab is felújítás, a terveit  Boráros Szilárd készíti, a zeneszerző Tarr Bernadett, a rendező Markó Róbert. A társulatból színre lép Horváth Máté, Szolnok Ágnes, Szilinyi Arnold, Csepregi Napsugár, Kassay Márton és vendégként Czéh Dániel. Berg Judit írásaiból készül az Autós mese, ami egyszemélyes játékra ad lehetőséget Matola Norbertnek. Ezt Csató Kata rendezi, Mátravölgyi Ákos a tervező és Pilári Áron jegyzi a zenét. A jövő év elején kerül színre A kis boszorkány. A német gyermekkönyvíró, Otfried Preußler műve a szegedi Kövér Béla Bábszínháztól átvett előadásként kerül színre.
Az évad záróbemutatóját a Ilyenek az állatok jelenti, ez megmozgatja társulat minden tagját és lehetőséget ad felvillantani a bábművészet végtelen gazdagságát. Camille Saint-Saëns Állatok farsangja művére alapozva, Boros Csaba zenéjével  jön létre a darab Győrfi Csaba, a nagyváradi Szigligeti színház tánctagozatának vezető koreográfusa rendezésében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!