24 órán át mondta egyvégtében

2023.04.13. 19:00

Közönségtalálkozó Lutter Imrével Zalaegerszegen

Arany Horváth Zsuzsa

Karáth Anita, Lutter Imre és Tóth Renáta, a megyei könyvtár igazgatója Fotó: DFMVK

24 órán át mondott verset 2019-ben, s ezzel felállította a az egyéni versmondás világrekordját. Elnöke a Magyar Versmondók Egyesületének, szándéka szerint segít az embereknek utat találni a költészethez. Lutter Imre versmondóval, televíziós személyiséggel találkoztak a verskedvelők csütörtökön öt órakor a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A dedikálással egybekötött "A dolgok változnak. A vers örök." címet viselő beszélgetést Karáth Anita, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanára, költő vezette. Lutter Imre vallja, hogy olykor kell egy menedékhely, egy vers, egy kötet, egy album, amelyhez visszavonulhatunk a világ zaja elől, kell, hogy egy vers kendőzetlenül adjon hangot annak, amit nem merünk kimondani… A Sorok között Lutter Imrével című televíziós műsorban rögzített interjúk egy része könyv formában is elérhető Ha szeretsz címmel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!