2023.02.21. 17:30
Babaesketéssel zárták a farsangot a csesztregiek
Idén is összeadták a település "farsangi jegyespárját" nagyszámú közönség előtt a hagyományos maskuranapon.
Bedő Róbert polgármester fontos szerepet vállal évek óta, anyakönyvezetőként újítja meg jelképesen a Varga János babáinak fogadalomtételét.
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap
Az 1900 évek elejére tehető a településen ma is élő hagyomány, hogy az ott élt, ügyeskezű mesterember, Varga János által készített két szalmabábot - lány- és fiúbabát - összeházasítottak, s az „ifjú párt” kocsikerékre kötve vitték végig a községben egykor lóval húzva, most pedig már kistraktorral.
Kopecskóné Kocsis Judit, a Falubarát Egyesület titkára elmondta, hogy Varga János egykor talán látta egy farsangi karneválon ezt a szokást, melynek hagyománya él Erdélyben, és felelevenítik például Ptujban is a helyi nagyszabású farsangi forgatagban.
![](https://cdn.zaol.hu/2023/02/IkE2tEPeSmvLMz5GTLwLy2aWDs5oZrdgHnyK_dJo30g/fit/1200/803/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlZjgzNDI0MTFjYzRjZWM4ZmYzMzc4NDY0YzQyNDkx.jpg)
- Egy ideig alvó dolog volt ez Csesztregen, majd az 1960-as években egy kis csapat felkarolta, aztán némi kihagyás után az 1989-ben megalakult egyesületünkkel újra felelevenítettük. Akkor nászmenetként kísértük végig a babákat a faluban - mondta. - A maskurázás - és nem maszkázás - az egyik legfontosabb programja a falunak, a családok várják este a beöltözött maskurákat, illetve nap közben a helyi gyerekek kapcsolódnak be a programba.
![](https://cdn.zaol.hu/2023/02/AoUCnoMd8Obc_FUIt6yrNW1uiVX5Zqo6LHVEPi1845A/fit/1200/924/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4ZTA1MDU0NjNjNDQ5NDU5MzliYzdjY2YwZDJlNTU3.jpg)
Bedő Róbert, Csesztreg polgármestere arról beszélt, hogy igyekeznek a farsangi hagyományt életben tartani, az önkormányzat és a falubeliek közösen a Falubarát Egyesülettel. Megtartják évről évre Varga János babáinak esketését, illetve a falu lakosságát is ösztönzik, hogy a mai rohanó világ feladatai mellett vegyenek részt a maskura nap programjában. Délelőtt a bölcsődések, óvodások járták körbe beöltözve a falut, illetve égették el a kiszebábot, hogy ily módon jelképesen elűzzék a telet.
![](https://cdn.zaol.hu/2023/02/OVaIs8qnLRSY8E9ALm7OoJp9aXmXFMOT7RPYzqLRZx8/fit/1200/803/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzZDQ3MzUyMDk4OTQ4ODA4ZDJiYzJiNjJmOGRiZWI2.jpg)
A nap további részében a babák esketését követően pedig az iskolások is bejárják a falut. A szervezők célja, hogy a falu lakossága jól érezze magát, akiknek kedvük van beöltözve látogassanak el a fogadóházakhoz, ahol itallal, étellel kínálják a maskurákat és jókedvvel köszönik meg a látogatást. Este pedig máglyagyújtással zárják a napot.