A helység kalapácsa

2023.01.19. 19:00

A kulturális szektorban dolgozóknak piros betűs ünnep a kultúra napja

Nagykanizsán, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön A helység kalapácsa című hőskölteményt mutatták be.

Benedek Bálint

A kanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban A helység kalapácsa című hőskölteményt adta elő, Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója, Jászai Mari-díjas színművész

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A művelődési ház nagytermét megtöltötték az érdeklődők. Kámánné Szép Terézia igazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében emlékeztetett a Himnusz születésének 200 éves évfordulójára, mely bár nem piros betűs ünnep, de kulturális szakemberek számára lényeges jubileum.

Balogh László polgármester megnyitójában kitért arra, hogy Nagykanizsán igazán sokrétűen ünneplik az elkövetkezendő napokban a kultúrát. Ebbe a múzeumon, a könyvtáron túl szinte minden művelődési háza bekapcsolódik, mely azt mutatja, hogy a városban élőknek igenis fontosak az értékek. De beszélt a nemzeti imádság, vagyis a Himnusz megszületéséről, mely a nemzeti kultúra közösségmegtartó erejére, a magyarok kulturális örökségének megőrzésére fenntartásának fontosságára és védelmére emlékeztet.

- A magyar kultúra képviselte jegyében mindannyiunk feladata az, hogy a hagyományok tiszteletén és ápolásán túl a fiatalokat a negatív globalista hatások ellenére az értékek felé fordítsuk - tette hozzá ünnepi köszöntőjében Gábris Jácint, a város OKISB elnöke.

Az ünnepi gondolatokat követően Petőfi Sándor A helység kalapácsa című hőskölteményét Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója, Jászai Mari-díjas színművésze adta elő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában