Pataky Andor, az I. világháborús hősi emlékművek szobrásza

Az áldozatok – elsősorban a hősi halott katonák – tiszteletére hazánkban már az I. világháború utolsó időszakában megjelentek a hősi emlékművek. Azok a köztéri alkotások, amelyek újító módon egy-egy település harci cselekmények során elhunyt fiainak neveit tartalmazták. Zala megyében ezeknek a hősi emlékműveknek egy jelentős része a szobrász Pataky Andor nevéhez köthető. Az 1891. január 21-én Kaposváron született Pataky munkássága ennek ellenére a XX. század második felének végére szinte teljesen a feledés homályába merült, pedig egykor jegyzett festő és szobrász volt. Életútját dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója kutatta, aki a Zalai Múzeum című muzeológiai folyóirat 2013-ban megjelent XXI. számában egy tanulmányt is megjelentetett róla. Ennek kapcsán kértük fel arra, hogy Pataky Andorról, illetve az I. világháborús emlékművek megszületésének körülményeiről és azok típusairól beszéljen lapunknak.

– Már 1917-ben megszületett az a jogszabály, amely előírta, hogy minden magyarországi település állítson emléket a háborúban elhunyt hőseinek – mondta dr. Kostyál László. – Ekkor kezdődött el a hősi emlékművek készítésének korszaka, amit nem egyik évről a másikra valósítottak meg, hanem ahogy az egyes közösségek anyagi kondíciói azt megengedték. A falvak jelentős része ugyanis közvetlenül a háború után nagyon csekély anyagi lehetőséggel bírt, ezért talán valami provizórikus, ideiglenes emléket állítottak ugyan, de azzal a megjegyzéssel: majd ha lesz rá pénz és lehetőség, úgy lecserélik ezeket. A két világháború közötti időszakban aztán ez meg is valósult.

Dr. Kostyál László hozzáteszi: a települési hősi emlékművek felállításában az I. világháború jelentette a fordulópontot. Korábban is készültek emlékművek, de azokat jellemzően egy-egy ütközet helyén, annak emlékére állították fel, s az egyáltalán nem volt szokás, hogy az ott elesett katonák neveit is felsorolják. Ezek inkább a nemzeti emlékezet eszközei voltak, az, hogy egy település, egy közösség emlékezett volna meg a háborúból haza nem tért tagjaira, addig nem volt gyakorlat. Az elesett katonákra legfeljebb fejfák emlékeztettek.

Zömében a Zala megyei települések sem közvetlenül az I. világháború után állítottak emlékműveket, jellemzően inkább a gazdasági világválságot követő években készültek el ezek a köztéri alkotások. Abban az időszakban Zala megyében gyakorlatilag nem volt szobrász, így a települések kőfaragókat – például azt a Zalaegerszegen élő Sipos Dezsőt, aki többek közt a pusztaszentlászlói hősi emlékművet készítette –, vagy a szobrászathoz valamelyest értő képzőművészeket bíztak meg a feladattal. Az akkor már Türjén élő Pataky Andor így került az érdeklődés fókuszába. Az eleinte festészettel, majd később főleg kerámiaszobrokkal foglalkozó Patakynak a gazdasági világválságot követően ugyanis vélhetően elfogyhattak a megrendelései – és ezáltal az addigi megélhetési forrásai is –, ezért gyakorlatilag ráállt egy konjunkturális hullámra.

– Zalában, különösen a megye északi részén, Zalaegerszeg környékén ebben az időszakban tehát nem volt olyan szobrász, aki a települések részéről felmerülő igényeket ki tudta volna elégíteni – folytatta dr. Kostyál László. – A zalai születésű szobrászok közül Kisfaludi Strobl Zsigmond és Boldogfai Farkas Sándor ekkor már a fővárosban, Vörös János pedig Sopronban élt. Az egzisztenciális válsággal küzdő Pataky azonban szívesen vállalta, még akkor is, ha nem volt igazán hivatott köztéri feladatok magas szintű megoldására. Pataky ugyanis nem volt akadémikus művész, csak iparművészeti iskolát végzett, ami gyakorlatilag alkalmazott művészeket, például épületszobrászokat, valamint alkalmazott festészeti-grafikai alkotásokat készítő mesterembereket képzett. Bár ma elég nehéz behatárolni ezt az iskolatípust, felfoghatjuk úgy, hogy jó szakmunkás képesítést adott az ott tanulók számára.

A Göcseji Múzeum igazgatója szerint Pataky vélhetően tehetségesebb volt, mint az iparművészeti iskola tanulóinak többsége. Jó művészi vénával rendelkezett, akár tovább is képezhette volna magát. Egy korabeli életrajzában szerepel is, hogy külföldön folytatott tanulmányokat, ám dr. Kostyál László kutatásai során erre vonatkozóan nem talált hiteles adatot, így szerinte érdemes ezt az állítást kellő kritikával kezelni. Az viszont tény, hogy pályája az 1920-as évek első felében festőként indult, bár már ekkor is készültek kisplasztikái. Amikor 1924-ben Zalába költözött, Vágh Weinmann Nándor és Vágh Weinmann Mihály festőművésszel közösen volt is kiállítása a budapesti Alkotás Művészházban, majd ugyanezen év végén Zalaegerszegen, két helyi rajztanár-festőművésszel, Kássa Gáborral és Göbel Árpáddal közösen állított ki az Arany Bárány Kávéházban. Ezeken a tárlatokon még kifejezetten mint festő jelent meg, majd tevékenysége innentől áttevődött a kisplasztikákra. Dr. Kostyál László rögtön hozzáteszi, ezek kifejezetten színvonalas kerámiaplasztikák voltak, még ha az országos élvonalba nem is fértek be, de Pataky Andor innentől jegyzett szobrásznak számított, akinek nevét – mint keramikusét – az adott korral, tehát a XX. század első felével foglalkozó, még a ’80-as években kiadott nagy magyar művészettörténeti összefoglaló is említi. Mint mondja: Pataky ettől kezdve főleg Zalára koncentrált. A húszas évtized második felében sorra állított ki a megyében, s ugyan volt egy-két alkotása, amit országos kiállításra is küldött, de Budapesten többé már nem jelent meg önálló alkotóként. 

Dr. Kostyál László szerint Pataky legszebb alkotása a megyeszékhelyről Csonkahegyhátra vezető út mentén, a dobronhegyi nagy kanyarulatban látható Patrona Hungariae-szobor is ebben az időszakban született.

– Azt, hogy miért tért át a hősi emlékművekre, csak sejtjük – folytatta a múzeumigazgató. – Egyrészt azt gondolom, nem működött annyira biztosan ez a fajta művészkedés, hogy az teljes megélhetést tudott volna számára nyújtani, másrészt a gazdasági válság alatt a korábban örökléssel tulajdonába került türjei birtok jövedelme is elfogyott, s talán maga a birtok is elolvadt. Ezért muszáj volt olyan megélhetési forrás után néznie, amivel fenn tudta tartani magát. Ettől az időszaktól kezdett el hősi emlékműveket készíteni. Bár a feladatot nem tudta magas szinten megoldani, ám a megrendelőinek tökéletesen megfelelt. A megrendelők célja ugyanis az volt, hogy legyen egy olyan helyszín az adott településen, ahol a közösség megemlékezhet az elhunyt helyi hőseiről. Pataky Andor arra tökéletesen alkalmas volt, hogy emlékszobrokat készítsen, még akkor is, ha ezekkel az alkotásokkal a budapesti Műcsarnokba azért nem kerülhetett volna be.

Pataky első, vagy egyik első hősi emlékműve a mihályfai lehetett, ez 1934-ben készült. Az azt követő években aztán egymást követték alkotásai. Elsősorban a Türje környéki falvak – Mihályfa mellett Zalaistvánd, Kisgörbő, Óhíd, Zalaszentgrót, Gyepükaján és Vindornyaszőlős –, illetve a Zalaegerszegtől nyugatra fekvő települések (Zalaboldogfa, Hottó, Kávás és Zalalövő) fordultak hozzá megrendelőként. Emellett Pacsán és Söjtörön is őt bízták meg a hősi emlékművek felállításával, Dél-Zalában viszont egyáltalán nem dolgozott. Dr. Kostyál László úgy gondolja, a vélhetően nehéz anyagi helyzetbe került Pataky számára a hősi emlékművek készítése megfelelő egzisztenciát tudott biztosítani. Arra nincs konkrét adata, hogy az egyes települések mennyit fizettek neki, ám az, hogy öt év alatt 13 jelentős emlékművet alkotott, önmagában is sokatmondó tény.

– A Pataky Andor által készített I. világháborús hősi emlékművek, legalábbis amelyekről a korabeli sajtóban olvashattunk, s amelyeket én is kutattam, ma is láthatóak – zárta dr. Kostyál László. – Van, amelyik jobb, s van, amelyik kevésbé jó állapotban, de mindegyik megvan. Ezek az emlékművek több típusra oszthatóak. Egy részükön katona alak látható, de az is több változatban. Egyik típusa a hős katonát ábrázolja, ez leginkább a pacsai emlékművön látható. Van a harcoló katona, mint a mihályfai vagy a zalaboldogfai, de ilyen a zalalövői is, amely abból a szempontból különleges, hogy azon két alak is látható, ezt akár szoborcsoportnak is nevezhetjük. Vannak emlékművek, amelyek elesett katonát jelenítenek meg, például a gyepűkajáni, ahol a falu halálos fejlövést kapott tanítója szolgált mintául. S vannak olyan emlékművek is, amelyek szimbólumokat, jelképes állatfigurákat tartalmaznak. A hősiesség jelképét, az oroszlánt, vagy a magyar hősiességét, a turult.