Boráti polgárpukkasztás – filmkritika

Ez utóbbi egyértelműen a legnépszerűbb figurája, hála a 2006-os, róla szóló nagyjátékfilmnek. Most pedig itt a folytatás, mely ismét nem fogta vissza magát.

A szebb napokat is látott kazah újságíró, Borat (Sacha Baron Cohen) egy gulág rabja, miután filmje lejáratta Kazahsztán dicsőséges népét. Lehetőséget kap, hogy jóvátegye hibáját, s újra Amerikába utazik, hogy országa ajándékot adjon az Egyesült Államok alelnökének, Michael Pence-nek. Ez az ajándék pedig nem más, mint a főhős 15 éves lánya.

Aki nem ismerné Boratot, annak egy rövid gyorstalpaló. A Cohen által kitalált és eljátszott karakter egy afféle „mockumentary” főszereplője, mely egyszerre használ nagyjátékfilmes eszközöket, illetve dokumentumfilmként is funkcionál. Adott egy alapszituáció, melyre az írók és Jason Woliner rendező felhúzták a mű gerincét, de számos valós szituációt is látunk, ahol Cohen nyilvános rendezvényeken, átlagpolgárok, netán politikusok között csinál észvesztő dolgokat. Humora egyáltalán nem való mindenkinek, rengetegszer válik kínossá, feszengővé, helyenként gusztustalan és prosztó, ám vitathatatlanul van üzenete.

Tény, hogy sokszor semmi funkciója nincs a polgárpukkasztáson és a sokk kiváltásán kívül, de Cohen egyáltalán nem az a primitív alak, akinek sokan hiszik. Bámulatos, ahogy képes szerepben maradni kritikus helyzetekben és nem kis elhivatottságról ad tanúbizonyságot az aprólékosság, amivel kivitelezi tervét. Vállalja a többtucatnyi letartóztatást, s helyenként az életével játszik. Megéri a kockázat egy szimpla vígjáték miatt? Nos, a második Borat nem szimpla vígjáték, ahogy elődje sem volt az. Túl sok újdonságot nem tartalmaz, nincs meg az a frissessége, mint 2006-ban, de még mindig elemi erővel képes arcul vágni, nem is beszélve a hasfalszaggató poénokról. A főhős népszerűsége tagadhatatlan, Cohen szépen reflektál is erre a problémára. Álruhába kell bújnia, mert az internet korában bárki felismeri és felfedheti inkognitóját. Borat frappánssága pedig pont abban rejlett, hogy interjúalanyainak fogalma sem volt róla, kivel beszélnek.

Efféle beszélgetésekből most kicsit kevesebbet látunk, de a riporter most sem rest szembesíteni a nézőket az emberi gyarlóság és ostobaság mételyével. Cohen figurája ettől válik zseniálissá. Megbotránkoztat, nevetett, ugyanakkor elgondolkodtat. Egészen elképesztő, miket ki nem mondatnak néhány gyanútlan szerencsétlennel, amit lehet etikátlannak bélyegezni, de végtére is Boratról beszélünk, ahol semmi sem tabu. A holokauszttagadástól kezdve Barack Obama kivégzésén át a szexuális zaklatásig minden előkerül, és a legdöbbenetesebb az egészben, hogy mindezt teljesen átlagos emberek közreműködésével. Bármennyire is groteszk és vicces helyzetet élünk át, a maga módján elkeserítő, hogy ezek megtörténhetnek.

A Borat második része bár nem üt akkorát, méltó folytatás, s aki az első felvonást, illetve magát a karaktert kedveli, most sem fog csalódni. Aktuális, merész, s olyan dolgokat mond, vagy mondat ki, melyeket csak nagyon kevesen mernének nyilvánosan. Cohen stílusa továbbra sem való prűdöknek, de aki nem retten meg egy bizarr görbe tükörtől, az a szórakozás mellett velős gondolatokkal is gazdagodhat.