Szülővárosában állít ki Nagy Kálmán

Az alkotó 1985 óta Zalaegerszegen él, de soha nem múlt el benne a Duna-parti város vonzása. Mivel már több évtized is eltelt utolsó bajai bemutatkozása óta, úgy érezte, itt az ideje a kapcsolat felfrissítésének.

A bajai Türr István Mú­zeum, és annak művészettörténész igazgatója, N. Kovács Zita olyannyira partnernek mutatkozott, hogy a válogatástárlat megrendezésén túl szép kivitelű kiadványt is megjelentettek. A szülőváros mellett a befogadó zalai megyeszékhely is gesztust gyakorolt, hiszen a könyvecske több támogató forrása Zalaegerszegen ered.

Nagy Kálmán életében a festészet mellett fontos szerepet kapott a zene, 12 évig tanult klarinétozni. Ennek nyomai festményein is visszaköszönnek, mint ahogy a gyerekkora óta űzött fotózás is beolvadt alkotói módszerébe. Új vonulatként festmények és valós tárgyak kombinációját örökíti meg fotón, egyik legfrissebb munkáján nem meglepő módon egy klarinét adja a duó egyik elemét. Nála minden eszköz a néző érzelmi megszólítását szolgálja. Erre utal a kiadvány bevezetőjében N. Kovács Zita művészettörténész is: „Nagy Kálmán műveit egyszerre kell festészeti, plasztikai és lelki minőségében meghatározni, mert csak így válhatnak a művész temperamentumának metaforájává. (…) A festőt nem érdekli sem egy-egy elem kiemelése, sem a teljes absztrakció. Úgy fest, hogy egyre több mozdulatot, színt, felületet visz be a képbe: drámát, félelmet, fájdalmat, magányt, szeretetet, egy madarat, egy ajtót, egy hajót – elképzeléseit a térről, az időről, a valóságról és az álmokról.”

A zene a Bácskai Kultúrpalotában megrendezett, november közepéig még látogatható tárlat megnyitóján is fontos szerepet kapott. Nagy Kálmánt elkísérte barátja, Borsos Miklós gitártanár, akivel közösen adtak elő megzenésített verseket.

– A kiállításom rendkívül patinás környezetben kapott helyet, Baja főterén, nagy megtiszteltetés ez számomra – reflektál a szülővárosban átélt meleg fogadtatásra az alkotó. – Közel félszáz képet vittem, köztük számos friss művet, hiszen az elmúlt egy évben új erőt, új esélyt kaptam az élettől, amivel igyekszem jól sáfárkodni.

A visszatérés Bajára számos gyerekkori emléket is felidézett. Mint elmeséli, édesanyja volt az igazgatónője a bajai zárdának, ami mára Szent László nevét viselő általános művelődési központtá alakult át.

– Ott töltöttem szinte az egész gyerekkoromat, a zárdai környezet nagyon mély nyomokat hagyott bennem – eleveníti fel Nagy Kálmán. – Egy évvel ezelőtt, amikor a kiállításom terve körvonalazódni kezdett, Bajára látogatva végigjártam és végigfotóztam az épületet. Megnéztem, mi minden változott, megrázó volt szembesülni gyerekkorom helyszíneivel, nem szégyellem, patakzott a könnyem. Eközben döbbentem rá, hogy pár éve készítettem az erdélyi Gelence híres, 14. századi freskóiról egy festménysorozatot, aminek egyik darabja éppen a Szent László-­legendát ábrázolja. Azonnal eldöntöttem, hogy a névadó előtt tisztelgő képet felajánlom az intézménynek, a mostani kiállításom jó alkalom volt az ajándék átadására.