Beszélgetés dr. Merő Béla színházi rendezővel a Reflex Színpad kötetéről, terveiről

A tagok és a nem felejtő közönség lelkesedése nyomán márciusban új bemutató várható a régi reflexesektől. Az együtteshez tartozás évtizedeket átívelő jelentőségéről is szót váltottunk Merő Bélával.

Előttünk fekszik az asztalon a küllemében a régi iskolai irkákat idéző, Volt egyszer egy… Reflex Színpad című, a Pannon Tükör kötetei sorában megjelent könyv, felette pedig évtizedeket ível át a rendező mondandója.

A Reflexet 1970-ben alapították és a rendszerváltásig Zalaegerszeg meghatározó kulturális színfoltjaként működött, így írnak róla az országos sajtó cikkei is.

– A barátaim és a kollégáim már régóta mondogatták, írjam meg a visszaemlékezéseimet, a történeteimet, ez inspirált, és elkezdtem – mondta Merő Béla, hozzátéve, noha a munkája évek óta távoli pontokra szólította, két éve többet volt idehaza, az egykori reflexesekkel újra összejártak, kocsmákban találkoztak, beszélgettek. Tavaly áprilisban írta, augusztusban megjelent a memoárkötet.

– Azóta rendszeresen találkozunk, ez gyakorlatilag egy „nyugdíjasklub”. Megegyeztünk, március elején lesz bemutató.

A leendő előadás tartalma még kicsit titok. De a Keresztury VMK-ban zajló próbák alapján tudható, a 12 tag műsorában vers, zene, József Attila, régi relikviák kiállítása és meglepetés biztosan lesz, a tagok némelyike pedig messziről érkezik. Megelevenedik a magatartás, a világlátás és érzékenység, amely a Reflexet jellemezte, olyannyira, hogy sokszor ez lett a veszte. A nem hagyományos színház-esztétikai felfogás, szóközpontú színjátszást meghaladó, sokszor még érettségivel sem rendelkező tagok erős képzésben részesültek: Dölle Zsolt pantomimművésszel a jóga alapjait használva készítették fel a testüket a játékra, Montágh Imre módszereit bevonó vokális tréningen ismerték meg beszédtechnikai képességeiket. Ez önmagában megkülönböztette a Reflexet az akkori amatőr és kőszínházi felfogástól, s ezt fejelte meg az eredeti, olykor a vakmerőségig bátor darabválasztás. Nem csoda, hogy jó néhány produkció akadt fenn a korabeli kultúrpolitika szűrőjén. (Pilinszky János, Beckett, Baka István, Majakovszkij, Erdély Miklós, Block, Brecht, Péntek Imre, a Don Carlos, József Attila Szabad-ötletek jegyzéke, passió, a Párizsi Kommün, Che Guevera szegélyezi az útjukat.)

„Emlékszem a kazincbarcikai színjátszó fesztiválok, – ahol rendre megfordultak – mámoros hangulatára, szabad, szókimondó légkörére, világmegváltó vitáira. Egy nem túl szép ipari városban, ahová valami mellékvágányon döcögött a vonat, úgy éreztük, hogy no aztán, itt formálódik a jövő!” – írta róluk nemrég Bóta Gábor kritikus, amikor a kötetet recenzálta.

Az igazi hozadék:

– Amerikába disszidált, ott varrónőből jelmeztervezővé lett tagunk írta, őt a Reflex tartotta életben, a velünk átéltek miatt tudott megállni a lábán – jelezte az összetartozás erejét Merő Béla, s visszaidéződött az is, hogy a Reflex-tréning jobb volt, mint Jane Fondáé.

A társaság fennállása alatt legalább 200 színjátszót tudhatott tagjai között. A speciális formanyelv és tréning mellett a kritikai attitűd együtt adta a színházi kísérlet lényegét.

– Így van, magatartásformának fogjuk fel a létezésünket, nem véletlen, hogy ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk – igazolta a feltevést a rendező.

– Kire voksol a nagy esztéták közül: Sztanyiszlavszkij vagy Peter Brook?

– Grotowski. A lengyel színházi guruért bárhova elmentem volna. Egyébként Sztanyiszlavszkijtól sokat tanult. Nem tudom, ezeket a neveket a mai fiatal színészek ismerik-e.

Merő Béla sokrétű tapasztalattal rendelkezik, számtalan darabot rendezett kőszínházban, Székelyudvarhelyen részt vett a színház alapításában, de Herszonban is sokat dolgozott. Ki gondolná, igazából filmrendezőnek készült, már tizen-huszonévesen úgy vélte, az maradandóbb lenne.

A zalaegerszegi kulturális és politikai élet vezetői a nyolcvanas években minden követ megmozgattak, végül sikerrel jártak, megalakult a Hevesi Sándor Színház. A Reflex Színpad ágyazott meg a Hevesi létrejöttének. Ruszt József rendező, az első vezetője, nyilatkozta is, hogy a Reflex nélkül nem lett volna Zalaegerszegen színház. Ami a színi diploma nélküli reflexes tagok előtt nyitott volt, néhányan éltek is a lehetőséggel.

– De nem a Hevesi színház miatt szűnt meg a Reflex?

– A rendszerváltás ölte meg. A hevesis színészek eleinte még játszottak is nálunk és fordítva is így volt. A Móricz művelődési ház volt a bázisunk, de onnan mennünk kellett, úgy, hogy a dokumentumaink, felvételeink, eszközeink is elvesztek, a szemétre kerültek.

Ámbár annak idején amatőrnek nevezték az efféle társulatot, mára világos, hogy a független, alternatív magyar színházi világ előfutárai voltak. A matematikatanár és irodalomtanár szülőkkel rendelkező, szekszárdi születésű, Baka Istvánt, Zalán Tibort barátul maga mellett tudó Merő Béla társaságában ebben a mélyrétegben dolgozott egyebek közt Halász Péter, Paál István is.

– Miért lett Reflex a neve?

– A reflex szót azért választottuk, mert egyfelől jelenti a tükröződő felületről a visszaverődő fényt, másrészt az ember képességét, amivel a külvilág ingereire reagál, s azt a politikai és művészi viszonyulást a társadalomhoz, ami a színpad történetén végigvonult.