A mélység ura – Aquaman filmkritika

Legutóbb kiderült, hogy Ben Affleck nem lesz többet Batman, illetve valószínűleg Henry Cavillt is az Igazság ligájában láttuk utoljára Supermanként. Most megérkezett a képregényes gigász legújabb felvonása, egy új hős, az Aquaman képében.

A történet Arthur Curry (Jason Momoa), azaz a címszereplő teljes életét felöleli a viszontagságos gyerekkortól kezdve a képességei fejlesztésén át egészen a víz alatti kalandig. Egy eredettörténetnek így kell kinéznie. De miként működik ez a gyakorlatban? A fiatalkori évekre nem szentel túl nagy hangsúlyt James Wan rendező, ami nem is feltétlenül probléma. Egy rövid felvezető és néhány flashback, ezt leszámítva a felnőtt Arthurt látjuk, ahogy óvja a tenger világát, magasról téve azonban Atlantiszra. Ám amikor az ottani úr, Orm király (Patrick Wilson) hadat üzen a felszínnek, hősünk sem maradhat tétlen.

A víz és a szárazföld kontrasztja remekül átjön, mi több, Orm motivációja teljesen jogos, utalva az óceán szennyezettségére. A konfliktus tehát adott, ebbe csöppen bele a kitaszított félvér, Arthur. Teszi, amit kell, de kerüli a felelősséget, ebben viszont akad egy segítőtársa, Mera (Amber Heard) személyében. Ő vezeti be a címszereplőt a tenger mélyének világába, mi pedig Arthurral együtt ámulunk. Atlantisz ugyanis varázslatos hely, színpompás élővilágával, monumentális épületeivel és különleges lakóival. Minden egyes itt játszódó jelenet kiváló, és emiatt különleges élmény az Aquaman. Adott egy új világot, nagyjából úgy, ahogy a Marvelnél Thor Asgardot, ellenben Arthur kalandja hatásosabb lett. A DC pedig ebben kiváló, különleges hősei vannak. Nyilván Batmant és Supermant mindenki ismeri, de ott volt Wonder Woman, aki az amazonok szigetén kezdte, majd átnyargalt a világháborúba.

Most újfent egy különleges helyre jutottunk el, ami önmagában is élvezetessé tette az összképet. Szükség is volt rá, mert maga a cselekmény számos sebből vérzik. Rengeteg a tessék-lássék szituáció, a párbeszédek helyenként röhejesek, nem beszélve a logikai bukfencekről, közhelyekről, de ez mondhatni velejárója a műfajnak. Érezni a Marvel-hatást, de nem erőltetve, mint az Igazság ligájánál. Megvan a saját stílus, ami régóta hiányzott, s szó nincs reformokról, az Aquaman attól működik, amitől ez a zsáner olyan népszerű. Látványos, magával ragad és szórakoztat. Jason Momoa kiválóan passzol a szerepre, egy két lábon járó eleven életvidámság, láthatóan lubickol Arthurként. Aki eddig nem szerette a szuperhősőket, ezek után sem fogja, aki viszont igen, az nagyon szépen ellesz az Aquamannel. Bőven vannak hibái, szinte a kötelező köröket futja csak le, de örvendetes, hogy tüzetesebben is megismertük ezt a figurát, nem is beszélve a pazar lakhelyéről. Nem mindennap él át az ember ekkora volumenű víz alatti kalandot.