Visszapillantó beszélgetés az első zalaegerszegi nemzetközi orgonahétre

Már az orgonahét felütése is nem mindennapi, maradandó élményt szerzett Baptiste-Florian Marle-Ouvrard, a párizsi Saint-Eustache templom orgonistája mint koncertorgonista is világhírű, eredeti stílusa, extravagáns habitusa lenyűgözte a hallgatóságot a beköszöntő koncerten a Zsinagógában.

A második hangversenynek helyet adó Jézus Szíve Plébániatemplom fellépője Genoveva Dos Santos szopránénekes és Mátyás István orgonaművész volt. Feledhetetlen hangversenyük után beszélgettünk.

– Hogy egy orgonista szívében felmerül: de jó is lenne egy orgonahetet csinálni, megérthető, bár nem triviális. De honnan volt a bátorság?

– Ha az ember nem tudja előre, hogy milyen kihívásokkal áll majd szemben, nem is tart tőlük. Korrepetitorként és orgonistaként egy rövid bécsi koncert szervezéstől eltekintve most próbálhattam ki magamat első alkalommal mint művészeti vezető. Az alternatíva az lett volna, ha az „ebből sajnos úgysem lesz semmi” hozzáállást választom, majd éveken keresztül az visszhangzik bennem, hogy talán pont a megfelelő alkalmat szalasztottam. Az ötlet megszületése 2017 októberére tehető, amikor a zsinagóga orgonájának 30. születésnapját ünnepeltük. Egy hangszer köré épített programsorozat pillérei a nemzetközi gyakorlat szerint adták magukat: több orgonakoncert, mesterkurzus. Az orgona különböző kombinációs lehetőségei más művészeti ágakkal, vagy orgonatörténeti előadások is beleférhettek volna, de nem szerettük volna a hetet túlzsúfolni, és anyagi korlátok is voltak. A hangversenyterem művészeti titkára, B. Takács Kata segítsége, és nagyon komoly, folyamatos kooperációja tette lehetővé, hogy az orgonahét valósággá váljon. Rajta keresztül lettünk a hangversenyterem, illetve a Keresztury VMK rendezvénye. Voltak apró-cseprő problémák, melyek mindegyikére tudtunk találni megoldást.

– Könnyen ráadta-e a fejét a művésznő az orgonaművész férj városában való fellépésre? – kérdezem Genoveva Dos Santost.

– Amióta csak megismerkedtünk, foglalkoztatta Istvánt, hogy Zalaegerszegen egyfajta impulzust adjon az orgonának, így nagy örömmel szálltam be a kezdeményezésbe. Ez az első orgonahét egészen különleges alkalom az életünkben. Német vagyok, azaz Bécs nekem is külföld. A szülőföld mindkettőnkben jelen van, és fontos számunkra, hogy belső kincseinkből valamit vissza-, haza is vigyünk. István Németországban is gyakran kísér engem hangversenyeken, s ugyanígy én is nagy örömmel léptem fel itt.

– Az orgonahetet követő, élvező outsider azt látja: minden flottul megy. Mi az ára ennek a színvonalas, mindenre kiterjedő szervezettségnek?

– Sokunk idealizmusa – válaszolt a program művészeti vezetője. – B. Takács Kata minden lépésemben maximálisan támogatott. Tóth László zongoraművész idealizmusból szerelt fel kivetítést, egy bécsi hangmérnök barátunk idealizmusból készített hangfelvételt a koncertről, a hangversenyterem munkatársai a templomi helyszíneken is mindig kint voltak. Ezt mindenkinek csak megköszönni lehet.

– Érték-e meglepetések önöket?

– Pozitív meglepetés a várakozáson felüli érdeklődés, a telt házak. Az egerszegiek érdeklődve és szeretettel fogadták az orgonahangverseny-sorozatot. Az olai templomban a Vierne Esti Angélus-dala alatt megszólaló harangszó egyszeri, megismételhetetlen momentum volt.

– A műsorprogramok nagyon változatosak és érdekesek volt, kinek az érdeme ez?

– Szabad kezet kaptak a fellépők, mindenki saját temperamentuma és ízlése szerint állította össze a műsorát, mégis érdekes párhuzamok alakultak ki, és talán pont ettől hat az egész heti program színesnek, mégis kiegyensúlyozottnak.

– A laikus kétféleképpen vélekedik a művész házasságokról. Vagy azt tudja elképzelni, hogy csak egy művész értheti meg a másikat, vagy azt, hogy a művész számára egy alkalmazkodó nem-művész partner lehet megfelelő, két dudás nem fér meg egy csárdában.

– Házastársként együtt zenélni rendkívül egyszerű, mert mintha magától működnének a tempóingadozások, a szöveg interpretációja vagy a légzés. Ha nézeteltérésünk támadna előadás tekintetében, meghallgatjuk egymás véleményét, megvilágítását, és szinte magától kialakul a megoldás – mondta István. – Úgy gondolom, hogy két művész is elsősorban emberként él együtt, a zenén keresztül pedig eggyel több dimenzióban kommunikálunk egymással is. Szorgalmi időben főleg tanítunk mindketten, ezt a tanárságot kell felakasztani a fogasra, amikor belépünk az előszobaajtón.

– Valóban, házaspárként nagy öröm is lehet, de teljesen lehetetlenné is válhat az együtt muzsikálás – tette hozzá Genoveva. – Mindketten nagy belső késztetést érzünk arra, hogy a zene mondanivalóját kifelé közvetítsük. Egyenrangú partnerként zenélünk együtt. István kíséretével mindig szabadnak érzem magamat, miközben biztos, támogató alapot is ad. Személyes fejlődésünkben a legutóbbi időszakban konkrét vezérmotívummá érett, hogy ne öncélúan, hanem magasabb – értelmes – céllal zenéljünk. Számomra mindig is fontos volt a zenével másokon, másoknak segíteni. Mostanában a belső tartalom kifejezése iránti törekvésem csak tovább erősödött. Hogy az Angélus-dalokat úgy énekelhettem el, hogy a mű végén a hallgatósággal teli templomban váratlanul valóban megszólalt az Úrangyala-harangszó, számomra a hét legnagyobb ajándéka. Egy idézetet szeretnék hozzátenni: „A legmagasabb művészet másokat boldoggá tenni.” Ez a célom.

Genoveva Dos Santos és Mátyás István hangversenyén – s az orgonahét többi rendezvényén is maradéktalanul – megvalósult e nemes törekvés.

Bizonyítékul álljon itt az egyik kitartó zalai koncertlátogató véleménye: „Valamennyi hangversenyt meghallgattam. A piros zoknis, elegáns, magabiztosan hangversenyező és improvizáló párizsi orgonaművészétől (Baptiste-Florian Marle-Ouvrard – a szerk.) a nem kevésbé vagánynak tűnő Ablonczy Bertalan remek református templombeli koncertjén keresztül a szombati záró koncertig, ahol a mesterkurzus növendékei is megmutatták, mit tudnak – mindent. Fassang László kvalitásait természetesen már korábbról ismertem. A Zalaegerszegi Szimfonikusok talán még jobbak is voltak, mint korábban. Szép volt az evangélikus templomban Nauratyill Eszter és Mátyás István előadása. Mégis, azt hiszem, a legemlékezetesebb a Jézus Szíve Plébániatemplom hangversenye lesz számomra. Különben is megérintett Louis Vierne: Les Angelus – Az Úrangyala című műve, ami az emberi élet három szakaszára – gyermek, felnőtt, és öregkor – is rímel, de amikor megszólalt a harang, miközben Genoveva Dos Santos énekelte Mátyás István kíséretével, azt gondoltam, egy magasabb hatalom tette trióvá ezt a duót. Tetszett, hogy Király László zeneszerző jelen volt műve ősbemutatóján. Az orgonahéten pedig szemlátomást a város olyan rétegei lettek művészi élményekben eggyé, mint soha másutt: fiatalok, idősek, különböző vallást gyakorlók, szerteágazó foglalkozást képviselők.