A könyvhét keretében mutatták be Turbuly Lilla kötetét Egerszegen

A zalai indulású író, költő, színikritikus Turbuly Lilla Alkonykapcsoló című új verseskötete került terítékre, a szerzővel Gyenes Imre könyvtáros beszélgetett, a versekből Kátai Kinga, Madák Zsuzsanna, Sztarenki Pál és Mihály Péter olvasott fel. Mielőtt a Hevesi Sándor Színház művészei – a szerző meglepetésére is – sorra kerültek volna, az eredetileg jogi pályát választó Turbuly Lilla elmondta, hosszú ideje író emberként él, de a verstermés szerényebb, mint a prózai és a munkáját jelentő kritikusi. (A szerző bábjátékokat, meseregényeket és darabokat is ír, e műveiért már több díjat is kapott.)

A vendég beszélgetőtársa, Gyenes Imre felidézte, 10 éve jelent meg a Szélrosta című kötet, amely 42 költeményt tartalmazott, a mostani 56-ot.

– Ötvenhármat terveztem, utalva a koromra, de még háromnak megkegyelmeztem –reagált a szerző.

Az Alkonykapcsoló első olvasásra a hétköznapi élet mindenki által érzékelt jelenségeinek etűdjeit gyűjti össze, a különbség mégis nagy: Turbuly Lilla kicsit másképp, kicsit aprólékosabban figyeli világunkat, s noha következtetéseket nem von le, pár percre beláthatunk a nézőpont mögé, az olvasás után muszáj megállni, rácsodálkozni arra.

A bemutatón is kiderült, látszólagos semmiségek sűrűsödnek mondandóvá úgy, hogy a finom megfigyelés tág horizontot nyit: „Van az a hosszú pillanat, csak azt akartam, / hogy most az egyszer várd ki itt velem, / mikor a nappal és az est közötti harcban / épp döntetlenre áll a küzdelem.”

Ez az a perc, amikor az alkonykapcsoló beindítja a közvilágítást. A metafora már városi, a gyümölcsfák, kertek, udvarok, mezők iránti vonzalom még zalai és falusi, utóbbi a szó legjobb értelmében.

– Kettős életűnek is vagyok mondható, hiszen a munka miatt a budapesti értelmiség köreiben fordulok meg, miközben idehaza jót beszélgetek a falumbeliekkel – adott magyarázatot az író-olvasó találkozó után lapunk kérdésére válaszolva Turbuly Lilla. – Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy kívülről is szemlélhessem mindazt, ami körülvesz, ebben az értelemben szerencsés az élethelyzet, ámbár előfordul, hogy nem érkezem meg oda, ahol vagyok. Hazajövök, de mire lelkileg felvenném a lassabb ritmust, már egy fővárosi színház nézőterén ülök, mert szólít a munka.

Színházi kritikusként jellemző rá az idegrendszeri és érzékszervi készenlét, persze szereti, ha úgy nézhet darabot, hogy nem kell írnia róla.

– Másként figyel az ember, ezért is vagyok bajban, ha később mégis írnom kell.

Kérdés, vajon az író, a saját műve bemutatóját meg­élő szerző és a kritikus nem vész-e össze legbelül.

– Aki maga is ír, sokkal jobban megérti az alkotói folyamatokat, ismerek korábban elég vérmes hangon szóló kritikust, aki a saját műve színre vitele közben értékelte át a nézőpontjait.

Persze nemcsak a színházi ítész lát másképp.

– Az Alkonykapcsoló Elfekvő napok című fejezete verseit idősotthoni látogatásaim inspirálták, az egyik alföldi folyóirat mégis a gyerekvers rovatban jelentette meg.

Lássuk: „…Maci a családja. / Maci a Barátja. / Soha el nem engedi. / Ritkán látogatják, / egyszer egy asszony mégis. /A macis bácsi szeme alatt kék folt. / Bántottak? Mit csináltál?…”

– A jelenségben tetten érni vélem az irodalomelméleti dilemmát, kell-e tudnunk az író életeseményeiről, hogy megértsük a motivációit, vagy ellenkezőleg, nem szabad életrajzzal foglalkozni, csak a művet kell átélnünk, elemeznünk…

– A műnek meg kell állnia a maga lábán, az a fontos, hogy az olvasónak is jelentsen valamit anélkül, hogy a szerző életét ismerné. Más kérdés, hogy ha az olvasó érdeklődik, s a szerző is fogékony erre, akkor sok mindent megtudhatunk az író emberről. Ha valaki például a naplóit az utókorra hagyja, akkor számolhat azzal, hogy kinyitják. Mindenki maga dönti el, hogy mennyire nyílik meg.

Az Alkonykapcsolóban olvasható Vadon című vers például ez ügyben is beszédes: férfihangon szól arról, amit Turbuly Lilla átélt egy szarvaskoponya és az elhagyott falusi házak láttán.

Ez okból ajánlom a Szappan, szivacs című verset: „szappan szivacs lavór víz / jobb váll bal váll könyök kéz / lavór szappan szivacs víz / fordít lemos töröl kész”.

A színészek ezt kétszer mondták el, mintha kisgyereket, mintha idős, magatehetetlen embert látnánk magunk előtt. Erős pillanata volt az irodalmi estnek. Ezért érdemes verset olvasni. Pláne írni.