Slágerek csendülnek fel

2018.03.02. 14:00

Dés László, a Nagy utazás című koncertturnéján Tóth Verával lép fel

Dés László Tóth Vera énekesnővel karöltve tavaly ősszel indult egy Nagy utazásra. A turnékoncert a HSMK közönségét is teljesen elvarázsolta.

Benedek Bálint

Szerelem első vérig, Nagy utazás, Vigyázz rám, A dzsungel könyve, Valahol Európában, Pál utcai fiúk, Férfi és Nő. A legnagyobb slágereiből és produkcióiból válogatott a 64 éves Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző.

- Negyvenéves korom óta készülök arra, hogy írok magamnak dalokat és azokat előadom – mondta Dés László, akivel a koncert előtt beszélgettünk. – 1994-ben negyvenéves voltam, amikor a Vigyázz rám! című dalt felénekeltem lemezre, de nem a sajátomra, hanem egy filmsorozathoz készülő korongra. Ekkor kezdődött a táncdalénekesi pályafutásom. S akkor egyre több dalt írtam magamnak, amik ugyan megjelentek különféle válogatás albumokon, de olyan még nem volt, hogy egy saját dallemezem legyen. Sok művet szereztem már színészeknek, énekeseknek, előadóknak és különböző filmzenék is születtek. Persze lemez még mindig nincs, de legalább koncertsorozat létrejöhetett, amihez egyre több új dalt is szereztem, ezúttal saját részre. Abban reménykedem, hogy 90 éves koromig megoldom ezt a korongot is.

Dés László 64 évesen sem érzi úgy, hogy nyugdíjba kellene vonulnia Fotó: Goór Gábor

Mindig akadt feladat

Dés László úgy érzi mindig volt egy-egy nagyobb feladat, kihívás, ami elvette az időt a saját életművének a feldolgozásától. Megírta többek között a Valahol Európában, a Pál utcai fiúk vagy a A dzsungel könyve című musicalt, sőt nemrégiben balettzenét komponált A vágy villamosa című Tennessee Williams-darabhoz...

- Sajnálom, hogy nem tanultam meg gitározni, bár nekiálltam, de akkor is elragadtak a feladatok – folytatta. – Mindig irigyeltem Bruce Springsteen-t, Paul Simon-t vagy Bob Dylant, akik egy szál gitárral előadnak bármit, kiváló rockmuzsikusok. Nagyon sok balladát, romantikus szerzeményt írtam, s ezek lettek a legnagyobb slágereim, ilyen volt például a Szerelem első vérig, a Nagy utazás, az Olyan szépek voltunk, a Vigyázz rám. Azonban szeretnék gyorsabb számokat, ha nem is rockdalokat, az talán nem áll jól, de a lüktetéses, ritmikus lendület biztos. A legújabb szerzemények terén is igyekszem ezt a fajta irányt követni, mert balladával már tele van a padlás.

Dés László szerencsésnek érzi magát, hogy a Random Trip főváros zenei improvizációs koncertsorozatában rátalált Tóth Verára. Bár az énekesnővel korábbról ismerték egymást, zeneileg ebben a sorozatban barátkoztak igazán össze.

- Már-már kétségbeejtően profi énekes, tudja a dolgát és a hozzáállása szintén lenyűgöző – tette hozzá a zeneszerző. – Amikor csak kellett, jött próbára, írtam új dalt neki, azt is mindig leegyeztettük. A munka a koncertturné esetében is gördülékenyen halad, mindig pontos, itt van, szereti, no és persze kitűnően énekel.

Tele van ötlettel

Ettől a friss lendülettől új erőre kapott, viszont egyelőre eléggé titokzatosan fogalmazott. Az biztos, hogy ezúttal is kivételesen nagy dobásra készül.

- Az eddigiekhez képest háromszor akkora munkát igényel az új vállalás, amin jelenleg dolgozom – mesélte. – Tudniillik nem lesz benne próza, ettől pedig nagyon sok a zene. Azonban nem érzem idősnek magam. A turnézás is fárasztó, mégis szívesen utazunk órákat, hogy játsszunk a közönségnek. Tele vagyok ötlettel, mindenféle elképzeléssel. A legtöbb alkotó szeretne nyomot hagyni a világban. Ha minél többet elhullatok, akkor lesz esély, hogy valami megmarad. A dzsungel könyve például 23 éve megy egyfolytában ugyanabban a színházban. Sőt néhány szereplő, aki ősbemutatón játszott, még mindig a gárda tagja. Szerencsére, amin eddig dolgoztam, az soha nem volt egynyári kaland.

ISKOLÁK, EGYÜTTESEK, LEMEZEK, ALBUMOK, DÍJAK

Dél László Budapesten született 1954 január 9-én. 1960-68 közt a Kodály Zoltán Ének – és Zeneiskola növendéke volt, 1971-73 között a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium klarinét tanszakán, 1973-tól a Zeneművészeti Főiskola Jazz-tanszak szaxofon szakja következett. Együttesei: 1978 – 82: Dimenzió I. 1982: Supergroup, Dimenzió II. , 1985 – 86: Budapest Big Band, 1987 – 93: Trio Stendhal,1998-2000: Jazz+Az, 2003-2008: Dés septet. Díjak, kitüntetések. 1988 Emerton-díj (A Hallgass kicsit album), 1991 Liszt-díj, 1994 Filmkritikusok díja – Az év filmzenéje, 1994 MAHASZ Arany Zsiráf-díj (Nagy utazás),1994 Artisjus Huszka Jenő-díj – Az év zeneszerzője, 1995 Artisjus Huszka Jenő-díj – Az év dala, 1996 Színházi Kritikusok díja – Az év zenés darabja (A dzsungel könyve), 1996 Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 1999 MAHASZ Arany Zsiráf-díj, 2002 Az év filmdala (Valami Amerika), 2002 Budapestért díj, 2003 Érdemes művész, 2003, 2005 Artisjus díj, 2007 Kossuth-díj.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!