Tánc

2018.02.18. 16:00

Szorosabbra fűzték a kapcsolatot a kanizsai táncosok Szentpétervárral

Évek óta szoros kapcsolatot ápol egy szentpétervári tánciskolával az Eraklin Táncklub Egyesület. A kanizsaiak nemrégiben egy kisebb csapattal Oroszországban jártak.

Benedek Bálint

Az Anichkov palotában; Fotó: Eraklin

A kapcsolat egy véletlen folytán még 2011-ben kezdődött. A Lekszikov Csaba vezette kanizsai egyesület egy marcali edzőtáborozás alkalmával találkozott egy orosz házaspárral, akik a környéken töltötték szabadságukat.

- Később az interneten látták, hogy fellépünk, nemcsak meglátogattak bennünket, hanem velünk együtt táncoltak – emlékezett vissza Lekszikov Csaba.

- Hamar barátságot is kötöttünk. A következő évben már célirányosan, kifejezetten hozzánk jöttek, ráadásul ők is hozták a tanítványaikat. Majd 2016-ban invitálásunkra részt vettek az utcai tánc világnapjára rendezett eseményünkön. Akkor szinte egész nap folyamatosan szakadt az eső, azonban ez sem zavarta őket.

A szorossá fűződő emberi és szakmai kapcsolat miatt a szentpétervári egyesület tagjai is felajánlották, hogy egy ottani viadalon is szívesen látnák a dél-zalaiakat. Fel-ajánlották, próbálják ki a tudásukat az erős orosz, valamint nemzetközi mezőnyben.

Szentpétervár

- Először tavaly novemberben, a 70 éves évfordulóját ünneplő társastánccsoport születésnapján még csak felmértük a „terepet” – tette hozzá Csaba. – Az évtizedek alatt nagy hírnevet vívott ki magának az iskola, hiszen 300 párost tudhatnak a falaikon belül. Persze Szentpétervár 5,1 millió főt számláló lakosságával a főváros, Moszkva után a második legnagyobb város, ahol összesen 80 klub működik. Az orosz balett világhírű, de ezenkívül a néptáncért, valamint a társastáncért is rajong a közönség. Ennek ékes bizonyítéka, hogy szinte minden utcában színházak, cirkuszok és táncstúdiók várják a közönséget.

Lekszikov Csaba a látottak alapján úgy döntött, hogy az „eraklinosok” felnőtt különítményével is felkeresi a legendás Anichkov palotában működő Ritm Táncklubot.

Szentpétervár szívében, a Nevsky sugárút és a Fontanka metszéspontján áll az egykori cári palota. A főhomlokzat a folyó felé néz, és eredetileg egy csatornához kapcsolódott. Az építési munkák tizenhárom évig folytak, a palota 1754-ben készült el, több legenda is kering róla, számos tulajdonosa volt az évek során. A szocializmus idején Úttörőpalota lett, most pedig a gyermekek művelődési házaként működik.

Az Anichkov palotában; Fotó: Eraklin

- A táncosok mellett rengeteg szakkört tartanak, például űrhajósokat képeznek – árulta el a kanizsai tánciskola vezetője. – Eredményesen dolgoztak, hiszen közülük már hárman jártak a világ-űrben. Érdekesség még, hogy az oroszok 2008-2012 közötti elnöke, jelenlegi miniszterelnöke, Medvegyev gyermekként szabadidős foglalkozásokon vett részt a palotában.

Tapasztalatcsere

Lekszikov Csaba hozzátette: az orosz társastáncban komoly nívót képviselő együttes szakmai munkáját figyelték, s megmutatták a magyar módszereken túl a kanizsai képzés fontosabb momentumait. Ami a legfontosabb, tapasztalatcserére is lehetőségük nyílt. Ebből profitálhatnak a jövőben, az új impulzusoktól az előrelépés és a fejlődés garantált.

- Szentpétervár lenyűgöző. sok élménnyel gazdagodtunk, s bízunk benne, hogy az idei évben újra köszönthetjük őket a tánc világnapi rendezvényen a városunkban – folytatta. – A kapcsolat közöttünk gyümölcsöző, büszkék lehetünk arra, hogy ilyen kiváló orosz kapcsolatot építhettünk ki.

Az Eraklin Táncklub Egyesületnek már a megalakulása óta célja a tánc megszerettetése, megismertetése az emberekkel. Ezért sem véletlen, hogy mára egy olyan kis családdá nőtték ki magukat, akiket a tánc szeretete kapcsol össze. A kanizsaiaknál egyformán lehetőséget kap mind az ötéves, mind az ötvenéves arra, hogy megismerje ezt a kiváló, minden izmot átmozgató sportágat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!