Dr. Pogonyi Karola és a lengyelek Zalaszentgróton

Több magyarországi lengyel menekültekről készült munkában látható dr. Pogonyi Karola fényképe a következő aláírással: „Dr. Pogány Karola, a zalaszentgróti menekültek odaadó pártfogója”. Valami elírás folytán Karola családneve a lengyel forrásokban „Pogány”-ként fordul elő.

Személyével kapcsolatban részletesebben Németh Zsigmond „Lengyelek Zalaszent-gróton” 2001-ben magánki-adásban megjelent munkájában olvashatunk: „Az iskola igazgatója, (tulajdonosa?) dr. Pogonyi Karola, nagynéném-keresztanyám, latin-német-magyar tanár volt. Hamar megtanult lengyelül, lakása pedig a lengyel értelmiségiek találkozóhelye lett. A tanárnő az iskola megszűnése után Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter révén került a Minisztérium könyvtárába. Később a külföldi kapcsolatok osztályán lett osztrák és lengyel előadó.”

Dr. Pogonyi Karola 1900. január 21-én született Aradon Pogonyi Nándor és Botfy Karolin gyermekeként. Családja a következő évben költözött Zalaszentgrótra, mert 1901-ben itt született meg a második gyermek, Nándor. Karola középiskoláit Budapesten végezte. 1917-1922 között a Pázmány Péter Tudomány-egyetem bölcsészeti karán folytatta tanulmányait. 1923-ban magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Az 1923-24-es tanévben Budapesten a Szekeres Margit leányiskolában helyettes tanárként dolgozott. 1924-27 között a Damjanich utcai német nyelvű főreáliskolában tanított. 1929-ben helyettes óraadóként a Szemere utcai polgári leányiskola pedagógusa lett. Szabadidejében külföldi tanulmányutakon vett részt, szinte bejárta egész Nyugat- Európát. A külföldi tanulmányok eredményeként folyékonyan beszélt, írt franciául, németül és olaszul. A gazdasági válság következtében nem talált biztos tanári állást Budapesten, ezért költözött Zalaszentgrótra családjához 1930 körül.

Itt ismerkedett meg Lux Béla jeles ügyvéddel, akinek rövidesen felesége is lett. Karola, családja anyagi támogatásával, Zalaszent-gróton megszervezte a Nyilvános Jogú Magán Ko-edukációs Polgári Fiú- és Leányiskolát 1932 szeptemberében. Az iskola az Iparoskör székházában kapott helyet, és a következő tanévben költözött új épületbe. Az iskola 23 tanulóval kezdett, az 1940-41-es tanévben már 103 tanulója volt. Az iskolába elsősorban a Zalaszentgróton és környékén élő iparos, kereskedő, értelmiségi és kisgazda családok gyermekei jártak. A tandíj 1941-ben egy évre 125 pengő volt, ami még kiegészült 20 pengő felvételi és beíratási díjjal. Ez jelentős összeg volt ebben a korszakban. Az iskola igyekezett olyan gyakorlati és elméleti ismereteket nyújtani, amelyekre a kor kereskedőinek, gazdáinak és iparosainak gazdasági és közéleti tevékenységük gyakorlásához szükségük volt.

Az iskola Deák Ferenc Önképzőköre a diákok művészeti fejlődését segítette elő. Itt különféle történelmi, néprajzi és irodalmi témában készítettek a tanulók dolgozatokat, amelyeket a foglalkozásokon felolvastak és megvitattak. A Zrínyi Miklós Sportkör a fiúk, a Zrínyi Ilona Sportkör a lányok mozgásigényét elégítette ki. A polgári iskola igazgatója és fenntartója dr. Pogonyi Karola volt. A háborús évek hátráltatták az iskola működését. A vidéki tanulók nehezen tudtak bejárni, a szülők anyagi helyzete is egyre rosszabbodott. 1945 után pedig a közoktatási kormányzat fokozatosan felszámolta az iskolát, nem engedte az első évfolyamok indítását, a tanulókat az állami iskola vette át. A polgári iskolát megszüntették.

Dr. Pogonyi Karola 1940 körül elvált férjétől, idejének nagy részét az iskolai ügyek kötötték le. Életében jelentős változást hozott 1940 nyara, mikor Zalaszentgrótra érkeztek a lengyel menekültek. A lengyelek között sok mérnök és tanár volt, akik társaiknak tanfolyamokat, önképzőköröket szerveztek. A családos tisztekkel több iskoláskorú gyermek is érkezett, számukra tanfelügyelői engedéllyel a községi állami iskolában szerveztek lengyel tanárok irányításával „iskolát”. A lengyel „iskola” 1942-ig működött, utána a lengyel gyerekek Balatonboglárra költöztek és ott folytatták tanulmányaikat. A Szentgróton működött lengyel „iskola” nem adott bizonyítványt, csak a gyerekeket készítették fel tanulmányaik folytatására.

Dr. Pogonyi Karola, mivel jól beszélt németül, segítette a lengyel menekülteket abban, hogy a „számukra érthetetlen” magyar nyelvet minél jobban elsajátítsák, és a mindennapi életben jobban boldoguljanak Zalaszentgróton. 1944 decemberében a zalaszentgróti lengyel tábort felszámolták, az itt lakó lengyelek egy része a környéken élő magyar családoknál talált menedéket. Akik nem tudtak elbújni, azokat német területre vitték. 1945-ben már érezhető volt a rendszerváltozás szele. Dr. Pogonyi Karola Budapestre költözött és a közoktatásügyi minisztériumban dolgozott különféle beosztásokban. A valószínűleg a háború alatt a lengyeleket segítő tevékenysége miatt 1948-ban a Lengyel Államtanácstól megkapta a Lengyelország Újjászületésének lovagkeresztjét. Németh Zsigmond visszaemlékezése szerint dr. Pogonyi Karola a „Budapesti Lengyel Intézet beindításán is sokat fáradozott, amiért élete végén a Fehér Sas érdemrendet kapta”. Ezt az állítást a Lengyel Intézet szakemberei nem erősítették meg. Dr. Pogonyi Karola Lengyel Intézetben végzett munkájáról nem találtak dokumentumot. A Fehér Sas Rend Lengyelország egyik legrangosabb állami kitüntetése, amelyet jelentős érdemek elismeréseként adományoznak. Kutatásaim során nem találtam nyomát annak, hogy dr. Pogonyi Karola megkapta volna ezt a kitüntetést.

1982. augusztus 25-én, Budapesten hunyt el. 1945 utáni tevékenysége még feltárásra vár.