Nem fázott a kimonóban-Kigyós Borbála a női szalon vendége volt

A programhoz pódiumbeszélgetés is kapcsolódott.

A képző- és iparművészet számos ágát gyakorló alkotó a fiatalon elhunyt szobrász, Kigyós Sándor lánya. Az ő nyomdokain elindulva szobrászatot tanult a pécsi egyetem művészeti karán, de aztán lágyabb közegbe, textilbe, selyembe burkolózott. Japánban és New Orleansban egyaránt tanult és dolgozott, ma Siófokot mondhatja otthonának.

Azért a fémszobrászat érintése sem múlt el nyomtalanul, hiszen fessen bár táblaképet, hernyóselymet vagy egyedi ékszert, a felületeit jellemző, hol finom, hol rusztikus plasztikusság ma is megvillantja a gyökereket. A sík és a tér között kalandoz, belesimul, vagy kilép onnan, de bármit alkot is, a személyiségéből fakadó finom rezgésekkel, hullámokkal a saját képére formálja a születő munkát.

A pódiumbeszélgetésen Kigyós Borbálát Balaicz Zoltánné, a Zalaegerszegi Női Szalon vezetője, valamint Körtvélyesi László fotóművész kérdezte. Utóbbi oktatta a fotográfia rejtelmeire az egyetemen, s tőle tudjuk, hogy a távol-keleti kultúrára részben édesapja örökségeként csodálkozott rá a művésznő.

Kigyós Sándor ugyanis – különféle szimpóziumokon, művésztelepeken – barátságot kötött több japán szobrásszal, vonzotta a szigetország kultúrája. Borbála követte az utat, s az egyetem után Japánban töltött két évet. Egyebek mellett megtanulta a kimonófestés tradicionális technikáját, tanulmányozta a selyemszövő műhelyek munkáját.

- A hernyóselyem a textilek királynője, ha nem ismerem meg ezt az anyagot, talán nem is fordul a figyelmem a kárpitok felé – halljuk Kigyós Borbálától.

- Japánban a képző- és az iparművészet nem válik mereven ketté, erre a legjobb példa maga a kimonó. Ez a kultikus viselet ugyanis tulajdonképpen egy festmény, amit magára ölt egy ember. Lenyűgöző maga az ősi technika, ahogy a selymet festik, ami pedig rákerül szimbólumokban, gondolatokban, az maga a távol-keleti misztérium.

Mint elmondja, Japánban mindenkinek van kimonója, a férfiaknak is. Ünnepeken ezt viselik, s szívesen fényképezkednek benne, erre szinte külön iparág épült Tokióban.

- Nekem is módom volt kipróbálni a viselését – meséli. – Épp a japánok legnagyobb ünnepére, újévre készültünk, s január elején ott sincs nagy meleg. Mivel a japán nők nem viselnek a kimonó alatt harisnyát, csak egy kis zoknit, aggódtam, hogy fázni fogok a gyönyörű öltözékben. Kísérőim, amúgy hárman öltöztettek egy órán keresztül, nyugtattak, hogy nem lesz így. És tényleg. A hernyóselyem csodálatos anyag, hidegben melegít, forróságban hűsít. Bizonyítja ezt az is, hogy a japánok ugyanazt a kimonót viselik télen és nyáron.

A hernyóselyem dicséretét órákig tudná zengeni. A nyers, vad selyem épp úgy kedvére való, mint a leheletvékony, mindegyiknek más szerep jut. Imádja a fényét, azt az irizáló, földön túli ragyogást, amit az élő, természetes anyag áraszt. No és az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a legjobban festhető kelme.

Japán után az USA-ba került, 1999-től New Orleansban élt, ahol főként gyári sokszorosításra szánt textileket tervezett, de egyedi bútorkárpitok, lakástextilek, estélyi ruhák megalkotásával is foglalkozott a képzőművészet mellett.

- Mintát vehettem a világ másik pólusából, hiszen a kissé szigorú Japán után egy játékos, improvizatív, napfényes kultúrába csöppentem – kommentálja. – Felszabadultabb lettem, új színekkel dúsult a világom.

Festményein a szimbólumok kapnak főszerepet, a kör a női, a négyzet a férfierőket hozza elénk. Művein nagyvonalú vizuális gesztusok szolgálnak keretül az aprólékos részletekhez, felületeit időmarta, mégis fenséges patina jellemzi. Egyetlen vonalból álló műveiből is elhozott tárlatára egy csokornyit, ezeket a belső világ, a tudatos akarat és a kéz együttműködő produktumainak tartja.

- Mindig egy határozott gondolat indítja el a vonalat, tudom, hogy mit szeretnék, de ezen a kereten belül az anyagot is hagyom dolgozni – fejti ki alkotói módszerét. – A vonal lendülete, ereje, vastagsága tudatos döntés, de ha a papír és a festék ebbe beleszól, nem állok ellen…

Vizuális gondolkodásában alapvető vezérmotívum a szín. Korszakonként más és más kontrasztok tartják fogva, a vörös, az arany és a fehér hármasát például Ázsiából hozta magával. Ez a kombináció a japán kultúrában a megújulás, az ujjászületés szimbóluma, ő általában krízishelyzetekben nyúl hozzá.

2014 óta foglalkozik ékszerekkel, s mára domináns szerepet kapott életében az alkotásnak ezen ága. Munkái mind egyediek, kézzel festettek. A szimbólumok és a hozzájuk társított színek e területet is uralják, kollekciói a viselhető képzőművészet kategóriáját testesítik meg.

- Magyarországon a nők szívesen hordanak fekete, szürke, sötétkék öltözéket, ami engem arra ösztönzött, hogy karakteres színekkel keltsem életre az ékszereimet, mintegy háttérként gondolva a viseletre – mondja. – Az aranyat és az ezüstöt szintén színként alkalmazom, nem dekorációs funkcióval. A transzcendens világ szimbolikáját hívják elő. A kövek közül először ösztönösen a hematithoz nyúltam, ami az egyik legkeményebb anyag. Később tudtam csak meg, hogy évezredek óta ezt tartják a nők első számú támogató kövének. Aztán kibővült a kör, szívesen dolgozom ónixszal, lávakővel, korallal és türkizzel is.

Amikor egy hölgy tanácsot kér tőle az ékszerválasztáshoz, először mindig igyekszik megismerni az illető személyiségét. Ugyanez történik, ha valakinek ruhát tervez.

- Ha nem így volna, az illető nem tudná ugyanavval a lélekkel viselni a kollekciót, mint amikor előzetesen megtörténik a ráhangolódás. Gondoljunk csak bele, hány, elkapkodva megvásárolt ruha lóg érintetlenül a szekrényünkben… Ugyanez a helyzet az ékszerekkel is, érzékeny türelemmel kell megtalálnunk a hozzánk tartozót.

A fenti szellemiséget vallja akkor is, ha komplett enteriőrt tervez családok, közösségek részére. Újabban ugyanis ismét a nagyobb léptékek felé fordult, s a viselet mellett újfent tervez belső tereket is, a benne élők üdvére.