2017.12.11. 09:00
Gyékényangyal, asztali dísz és mézeskalács a Kézművesek Házában
Ősztől tavaszig legalább nyolc alkalommal szervezik meg a gébárti Kézművesek Házában a nyitott műhelygalériák szezonhoz kapcsolódó rendezvényét, s mindig sikeres.
Pozvai Andrea játszóházvezető (jobbról) segítségével gyékényangyalt készítenek a gyerekek: Hosszú Natan, akinek unokatestvérei, Danka Nimród és Danka Jázmin édesanyjuk ölében foglalatoskodnak a karácsonyfára és a dédiknek szánt díszekkel Fotó: Katona
Vasárnap délután is benépesült a tó partján álló épület, a tavaszig tartó sorozatnak most a felénél járnak. Tegnap a karácsony jegyében működtek a műhelyek.
– Ősszel a tökfesztiválhoz kapcsolódóan a pásztorfaragásokra alapoztunk, októberben a terményekből készültek játékok, a november és a december pedig a karácsonyé. Itt a felső teremben mézeskalácssütés zajlik, asztali- és karácsonyfadíszeket készítenek az érdeklődők gyékényből, az alsó műhelyekben pedig agyagból és szalmából készülnek díszek – mondta Prokné Tirner Gyöngyi, a ház vezetője.
– Mi mindig kijövünk ide a gyerekekkel, sok érdekes dolgot tanultunk. Már azon is gondolkodtunk, hogy be kellene iratkozni fazekas, vagy valamilyen más szakkörre. Andráshidáról járunk ide, most gyékényangyalkát készítünk a gyerekekkel – mondta egy édesanya.