Quimby

2017.11.22. 14:00

Fenntartani a zenélés csodáját – Interjú Varga Liviusszal

Nem hiszem, hogy a növekedés mennyiségi hajszolása bármilyen értelmet jelentene egy művész számára. Ezért egyetlen fesztiválfellépés vagy arénakoncert sem pótolja azt a különleges hangulatot, közönséggel közös aurát, amit egy klubkoncert jelent.

Gyuricza Ferenc

hamarosan újra Zalaegerszegre látogató Quimby zenekar. Balról Balanyi Szilárd billentyűs, Gerdesits Ferenc dobos, Kiss Tibor énekes-gitáros, Kárpáti „Dodi” József trombitás, Varga Livius ütőhangszeres-énekes-rapper és Mikuli Ferenc basszusgitáros Fotó: Archív

A Quimby egyik frontembere, az ütőhangszereken is játszó énekes-rapper Varga Livius nyilatkozta mindezt annak kapcsán lapunknak, hogy november közepétől egy tíz állomásos őszi-téli turnén vesznek részt. A zenész azt mondja, mint egy falat kenyér, mint szomjazónak a pohár víz, úgy hiányzott már nekik az a közvetlenség, amit ezek a fellépések jelentenek.

- Presser Gábor fogalmazta meg, hogy nagyszínpadon csak nagy ecsettel lehet festeni, azaz éppen csak be tudunk köszönni a közönségnek, s ez valóban így van – magyarázta tovább Varga Livius. – Természetesen nagyon jó érzés a fesztiválokon több ezer, vagy esetenként több tízezer ember előtt játszani, de egészen más intimitása van annak, amikor egy klubban egymás szemébe nézünk, s úgy teremtünk kontaktust a közönséggel. Így aztán rendszerint türelmetlenül várjuk a fesztiválszezon befejeztét, mert igazán építkezni a klubokban szerzett élményekből lehet, azok adják az alapinspirációit egy-egy újabb lemeznek.

hamarosan újra Zalaegerszegre látogató Quimby zenekar. Balról Balanyi Szilárd billentyűs, Gerdesits Ferenc dobos, Kiss Tibor énekes-gitáros, Kárpáti „Dodi” József trombitás, Varga Livius ütőhangszeres-énekes-rapper és Mikuli Ferenc basszusgitáros Fotó: Archív

Livius hozzátette, sajnos a hazai városok többségében a helyi adottságok nem igazán kedveznek egy Quimby méretű zenekar klubturnéjának. Az egykori művelődési házak jelentős része már rég bezárt, a rockkocsmák pedig általában kicsik ahhoz, hogy ott fel tudjanak lépni.

- Éppen ezért nem mi válogatjuk meg, hogy hova megyünk, sokkal inkább maguk a helyek választanak minket – folytatta a zenész. – Én Dunaújvárosból származom, a saját érettségim korában három helyen is tudott játszani egy zenekar. Ma párját ritkítja az ilyen város. A zenekaron belül már beszélgettünk is arról, ha az utolsó helyet is bezárják Magyarországon, mi magunk építünk egyet, hogy fel tudjunk lépni valahol.

Varga Livius szerint Zalaegerszeg azon szerencsés települések közé tartozik, ahol az adottságok egyelőre még biztosítottak a koncertekhez. Így aztán akkor is jönnek a klubturné során, ha csak előtte pár hónappal adtak fesztiválkoncertet a városban. Így lesz ez most is, az őszi-téli klubturné negyedik állomása lesz a zalaegerszegi.

- Nekünk az életünk értelme a zenélés – emelte ki Livius. – Az elmúlt évtizedek során a méreteket tekintve talán minden lehetséges szintet elértünk, minőségileg azonban közel sem. Annak sosincs vége, és soha nem elég. Nem hiszem, hogy van olyan zenész, vagy legalábbis a saját ismeretségi körömből nem tudok olyat, aki a mennyiségi növekedés hajszolását tekinti céljának. Sehány arénakoncerttel vagy fesztiválfellépéssel nem lehet annak az érzését pótolni, amikor az ember egy klubban néhány száz főnek muzsikál. Az én szememben egyedüli cél csak az lehet, hogy a muzsika létrejöttének csodája fennmaradjon.

Varga Livius kérdésünkre azt is elmondta, rövidesen új klippel jelentkeznek, méghozzá a legutóbbi, tavaly megjelent Jónás jelenései című album egyik dalához, Az emberedhez forgattak kisfilmet. A klip igencsak egyszerű körülmények között készült, a zenész szóhasználata szerint leültek, muzsikáltak, felvették.

- Természetesen már gyűlnek az új ötletek, szinte mindenki állt már elő valamivel, Kiss Tibi azonban különösen elevenében érzi magát, hetente legalább öt dalvázlattal lep meg bennünket- mosolyodott el a Quimby zenésze. – A következő nagylemezre azonban még biztosan várni kell, mert előbb egy új Teátrum programot szeretnénk. Ennek kreatív időszaka, tehát a hangszerelési ötletek, a jelenetek kidolgozása várhatóan elviszi a tavaszt, ezért csak jövő őszre várható az újabb Teátrum előadás-sorozat, de ezt akár már ígéretnek is lehet venni. Amikor az a szezon véget ér, akkor lesz csak lehetőségünk az újabb nagylemezzel dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!