Összefoglaló

2024.07.10. 17:00

Ez történt – Térségi híreink röviden

Mozsár Eszter

Népzenei tábor nyolcadszor Gébárton

Nyolcadik alkalommal szervezte meg a „Hejj regő rejtöm…” népzenei táborát a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház, a programot a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla programja támogatta. Kilenc növendék mélyed el választott hangszerében az idei tábor során, sőt, van, aki több hangszeren is játszik. Havasréti Pál, a Magyar Tekerőzenekar vezetője ormánsági ugrósokat mutatott a csoportnak ottjártunkkor. Különleges dallamokat hallhattunk, ugyanis a tekerőlantra (nyenyere) ültették át a hosszú-furulyán játszott és énekelt nótákat. A népzenészt több tanítványa is követte Zalaegerszegre. A kézműves alkotóház másik szegletében Szabó Zoltán népzenész (duda, furulyák, tárogató) a budapesti Markovich Benedeket oktatta. Végh Andor népzenész, dudakészítő népi iparművész (furulya, duda) nemcsak tanít idén, hanem egy időszaki kiállítást is berendezett a jurtatérben. A csütörtökön 18 órakor nyíló és augusztus végéig látogatható tárlat a dudakészítés folyamatát mutatja be és az egyik nagy mester, a Dráva-menti horvát származású Gadányi Pál előtt tiszteleg.

Beteg gyermekeket nevelő család támogatása érdekében fogtak össze Nagykanizsán

Egy feltehetően genetikai alapú betegségben szenvedő gyermekeket nevelő család támogatására szervezett jótékonysági rendezvényt vasárnap Nagykanizsán, a Honvéd Kaszinóban a Lacus és Bogi Világa Alapítvány. A program bevételét genetikai vizsgálat finanszírozására, illetve egy gyermek-kerekesszék beszerzésére kívánják fordítani. A Reichert családban két gyermek is küzd valamilyen mozgásszervi betegséggel, illetve epilepsziával is együtt járó szindrómával, közülük Lacus állapota a súlyosabb. Nála nagyon fontos lenne minél előbb elvégezni egy teljes körű genetikai vizsgálatot, hiszen anélkül érdemi kezelésben nem részesíthető. Ennek a külföldön elvégezhető genetikai vizsgálatnak a finanszírozását a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a család többszöri kérésére visszautasította.

Csótár András folytatja munkáját Keszthelyen, Fisli István vezető lesz a centrumban

Változás történt a keszthelyi VSZK élén, az Asbóth-iskolában pedig további öt évig Csótár András eddigi direktor lesz az igazgató. A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum fenntartásában működő VSZK-tól 26 esztendő után búcsúzik Fisli István, aki 17 éven át igazgatója is volt az intézménynek. Mostantól a ZSzC minőségirányítási osztályvezetőjeként szolgálja tovább az oktatás ügyét. A jövőben Járfás Andrea igazgatja majd a keszthelyi vendéglátó iskolát. Az Asbóth-technikumot viszont újabb öt évig Csótár András vezeti, aki megbízását a napokban vette át a ZSzC vezetőitől, Vizlendvai László főigazgatótól és Szabó Károly kancellártól. A régi-új direktor kiemelte, eddigi vezetőtársaival kíván a jövőben is együtt dolgozni, hisz munkájukat nagyra értékeli. Kijelentette, abban bízik, hogy még magasabbra tudják emelni a szakképzés, a ZSzC és az Asbóth hírnevét.

A város napját ünnepelték Zalalövőn

A település várossá nyilvánításának 24. évfordulóját ünnepelték múlt hétvégén Zalalövőn. A Salla Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében megtartott város napi ünnepségen először Gyarmati Antal köszöntötte a jelenlévőket. Ünnepi beszédet Vigh László, a térség országgyűlési képviselője mondott, majd Dósa Sándor, az erdélyi Kibéd és Stefano Turcetto, az olaszországi Farra d’Isonzo testvértelepülések polgármesterei tolmácsolták elismerésüket a zalalövői közösségnek. a város napi ünnepség keretében adták át. Zalalövő Város Szolgálatáért Díjat négyen vehettek át, Kovács Imréné, a Borostyán Óvoda és Mini Bölcsőde intézményvezetője, Némethné Szabó Zsuzsanna, a Zalamenti és Őrségi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, valamint a helyi általános iskola két pedagógusa, Pintérné Fehér Andrea és Szabó Józsefné. A Salla Művelődési Központ és Könyvtár gondnoka, Deveczné Varga Erika két évtizedes közszolgálatban eltöltött munkáját emlékplakettel ismerte el az önkormányzat. A Város Bora idén fehér bor kategóriában Galambos István rizlingszilvánija, a vörös borok közül pedig Őr Ferenc cabernet sauvignon bora lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában