Pofonokat is kapott a polgármesteri cím mellé

2024.06.19. 11:30

Reszneken egy képviselő támadt a polgármesterre

Csiszár Balázs június 9-én megnyerte a polgármester választást a településen, ám a település újdonsült vezetője nem örülhetett sokáig. A polgármestert még aznap este egy szóváltást követően kezdte bántalmazni, fojtogatni Bundics Lajos, aki képviselői mandátumot szerzett.

Pásztor András

Reszneken sokakat megdöbbentett a polgármestert ért atrocitás Fotó: Szakony Attila

A látlelettel és rendőrségi feljelentéssel végződő esetről Csiszár Balázs polgármester mesélt, miután szerkesztőségünk felkereste.

Köztem és a képviselő közötti ellentét azután élesedett ki, amikor meghalt a település korábbi polgármestere, Kercsmár István, s nekem alpolgármesterként kellett átvennem a falu ügyeit - említette Csiszár Balázs, aki, mint mesélte: az önkormányzati választásokig hátralévő közel fél évet fizetetlen szabadságon töltötte, így csak alpolgármesteri tiszteletdíja jelentett bevételt. - A jegyzőnk jelezte, hogy járna nekem a magasabb tiszteletdíj, amit be is terjesztett a testület elé, de végül két képviselő nem szavazta meg, jómagam pedig tartózkodtam a voksolástól, így minden maradt a régiben. Ezen kívül is akadtak vitás kérdések a testületben, végül a konstruktivitás teljes hiánya miatt már nehezen lehetett ügyeket intézni.

Csiszár Balázs polgármester éppen azt mutatja, ahogy fojtogatta a képviselő Fotó: Szakony Attila

Csiszár Balázs polgármester szerint a kampány ideje alatt sem volt felhőtlen a közélet, többször visszajutott hozzá, hogy Bundics Lajos valótlanságokat terjeszt róla, de megbeszélni nem sikerült a nézeteltéréseket.

Június 9-én megnyertem a polgármester választást és a barátaimmal, segítőimmel egy szolid koccintásra betértünk a presszóba - folytatta a polgármester, aki szerint a szomszédban lakó Bundics Lajos mindeközben folyamatosan gyalázta őt a kerítése mögül. - Úgy gondoltam, jobb ha hazamegyek, nem szerettem volna kitenni magamat további atrocitásnak, de amint kiléptem a presszóból előttem termet a képviselő. Rövid szóváltás után elmenekültem, de ő utánam futott, kirúgta a lábam, rám térdepelt és fojtogatni kezdett. Nem tudom, végül kik szedték le rólam, de én hazamentem. A sérüléseimről másnap látleletet vetettem és feljelentést tettem a rendőrségen.

Az üggyel kapcsolatban természetesen kerestük Bundics Lajos képviselőt is, aki nem kívánt élni a megszólalás lehetőségével. Egy másik képviselő - név nélkül - ugyanakkor úgy fogalmazott: Csiszár Balázs polgármester sokakkal magas lóról beszél, előfordult, hogy közmunkásokat is verbálisan bántalmazott. A polgármester szerint ezen állítások nem helytállóak.

Mindez - ha igaz is - persze nem legitimálja a testi fenyítést, pláne nem egy megválasztott képviselő esetében.

Csiszár Balázs elmondása szerint azóta beszélt már támadójával, aki szerette volna elsimítani az ügyet, ám a polgármester szerint az lenne  település lakossága felé a minimum, ha Bundics Lajos képviselő felajánlaná lemondását hiszen megnyilvánulása méltatlan Resznek képviseletére. Erre pedig egyelőre nem hajlandó a képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában