2024.06.11. 14:00
Megszépült Kerkai Jenő szobrának környezete Csesztregen
Az elmúlt héten két eseményt is lezajlott Csesztregen a Kerkai 120 Emlékév keretében.
Parkosították a Kerkai-szobor környezetét
Forrás: ZH
Társadalmi összefogással befejeződött a Kerkaújfaluban található Kerkai Jenő-szobor körüli terület parkosítása. A beteg tuják helyére fiatalabb, az éghajlatot és a szélsőséges időjárási viszonyokat jobban tűrő növényeket ültettek a munkában részt vevők, köztük több fiatal közösen Molnár Árpád plébánossal.
Az elmúlt hét végén pénteken pedig a Kerkai Házban az Adjon Isten! című dokumentumfilmet vetítették az érdeklődőknek. A film a KALOT 10 éves történetét dolgozta fel. Megtudhatta a közönség, hogy a mozgalmat 1935-ben alapította a Csesztregről, illetve a ma már a községhez tartozó Kerkaújfaluból származó Kerkai Jenő jezsuita papmozgalom, mellyel a vidéki parasztifjúság vallásosságát, műveltségét és mezőgazdasági ismereteit igyekezett erősíteni, emelni és bővíteni. A mozgalomnak a 11 éves működése alatt közel 1 milliós taglétszáma lett, ám mivel a KALOT keresztény alapokon állt, a kommunista vezetők 1946-ban feloszlatták, Kerkai Jenőt pedig tíz és fél év börtönbüntetésre ítélték, mint a „nép ellenségét”.
A filmben látható és hallható volt, hogy az egykori KALOT-osok milyen szépen és választékosan tudtak beszélni és kifejezni magukat. Az elmondottakból melegség, az átélt élmények mélysége bontakozott ki közel fél évszázad távlatából. A nyilatkozók megmaradtak vidéki gazdálkodó embernek, akik hitüket nem hagyták el, magyarságukat őrizték és ápolták.