Felnőtt imatábor a Szentlélek lufijával Kaposszentbenedeken

Némethné Horváth Emília, a tábor szervezője beszámolójában elmondta: kezdésként egyik tagjuk, Virányi Zoltánné lelkesen beszélt arról, hogy a galamboki gyermek imatábor mit jelentett az életében, mit tanult és kamatoztatott belőle. Majd Varga László, a Kaposvári egyházmegye püspöke a „szegletkő” bibliai kép kapcsán tanúságot tett arról, hogy életében a megaláztatás mennyire vált későbbi életében hasznossá, hogyan segítette döntéseiben. Pretz Noémi és Dr. Rumszauer Miklós atya tanúságtétele nagy hatással volt a résztvevőkre, majd különböző módszerekkel dolgozták fel az evangéliumokat a résztvevők és a személyes érintettséget kiscsoportban osztották meg.

– A tábor sok meglepetést tartogatott a tábor lakóinak – folytatta. – Fakultációban mehettek a természetben meglátni Isten teremtő erejét és szépségét, a kezek imájával ajándékot készíthettek, illetve a templom csendjében imádkozhattak. A dicsőítő est hihetetlen felszabadító, élményt adott mindannyiunknak, csakúgy, mint a táncok. Az esti szentségimádás Miklós atya vezetésével ugyancsak Istenhez emelte a lelket, ebben a Magvető közösség zenéje is sokat segített. Két szabadkai lány is részt vett táborunkban, akik Hermina nővér ismerősei és szeretnének jövőre a Délvidéken imatábort indítani.

Hozzátette: Simon András grafikusművész barátjukat a Teremtő magához szólította. Emlékére egy beszélgetős visszaemlékezést tartottak, ahol két testvére is jelen voltak, akikkel együtt adtak hálát András életéért. A család felhatalmazást adott arra, hogy a pólóikon az ő egyik grafikáját: a „Köszönöm a békességet” címűt használhassák.

– Balogh Márta nővér előadása a misszióról mély hatással volt a hallgatóságra, hiszen láthattuk az afrikai alultáplált gyermekek, a lányanyák fényképeit, a nyomort – fogalmazott Némethné Horváth Emília. – Amikor bevásároltam a kézművességhez a kellékeket, megakadt a szemem a lufikon, de gondoltam minek az, hiszen nem kell az egyik versenyszámhoz sem. Tovább mentem, majd valami, Valaki, a lelkemet visszavonzotta, hogy azokat a lufikat vegyem meg. Nem értettem miért, de a kosárba tettem, mondván, legfeljebb a gyerek imatáborba jó lesz. Ekkor Márta nővér előadásában elért egy olyan történethez, amikor arról beszélt, hogy 100 lufit vitt ki a gyerekeknek, akik nem tudták, mit kell tenni vele. Márta nővér felfújt egyet, aztán kettőt és az összeset. A gyerekek csak tartották a kezükben, mintha egy aranytömb lenne. Aztán kipukkant az egyik. A gyerekek egyenként mentek Márta nővérhez, hogy eressze le a lufijukat, mert szeretnék hazavinni, nem szeretnék, ha kilyukadna. Ennél az elbeszélésnél jutott eszembe, miért kellett megvennem a lufikat. Mi ez, ha nem a Szentlélek műve? Hála érte!

A záró misét Világos Krisztián atya tartotta, aki azt mondta: „most le kell jönnünk a hegyről”, és mindenkinek a maga otthoni egy négyzetméternyi területén kell elvégezni a küldetését.