Erdélyi élmények

2024.06.19. 12:30

A borsfai és sármelléki diákok vettek részt a Határtalanul! programon

A Fekete István iskola és a Sármelléki-iskola 28 hetedik osztályos tanulója közösen utazott a „Határtalanul!” program keretében Erdélybe. A hat napos kiránduláson olyan irodalmi és történelmi helyszíneket kerestek fel, amelyekről már tanultak, de rengeteg új ismerettel is gazdagodtak.

Benedek Bálint

Kolozsváron a Mátyás király emlékműnél nem maradhatott el a fényképezés Fotók: ZH

Nagyváradon a Szent László székesegyház megtekintése után a Patikatörténeti Múzeum és az Ady Múzeum szerepelt a programban. Ezután Kolozsvárra utaztak, ahol megcsodálták a Szent Mihály templomot, a Mátyás szoborcsoportot, és sok érdekességet hallottak Mátyás királyról a szülőháza előtt. A gyerekek izgalommal várták a tordai sóbánya felfedezését. Ámulva sétáltak a hatalmas tárnákban, alagutakban, a földalatti tavon átívelő hídon.

A brassói szász evangélikus Fekete templom Románia legnagyobb temploma, itt is megálltak a csoport
Fotó: ZH

 Farkaslakán megkoszorúzták Tamási Áron sírját. A mini Erdélypark makett gyűjteménye betekintést nyújtott Erdély szépségeibe, melyek közül később a brassói Fekete templomot, Vajdahunyad várát az utazás során élőben is megtekintették. A Mohos-tőzegláp nem csupán különleges, jégkorszakot idéző növényvilága miatt vált emlékezetessé, hanem a séta során távolban felbukkanó medvebocs miatt is. Csernátonban a helyi diákokkal töltötték a napot, melynek része volt az iskolalátogatás, ismerkedő játékok, a helyi néprajzi gyűjtemény felkeresése, mezőgazdasági üzem látogatása és kürtőskalács sütés. Prázsmáron a szász erődtemplomok jellegzetességeit tanulmányozták. A program zárásaként közösen elénekelték a Himnuszt, így tisztelegve az aradi hősök emlékműve előtt. A kirándulás nemcsak a diákok történelmi ismereteit mélyítette el, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy megalapozza a határon túl élő magyarokkal való összetartozás érzését.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában