Tehetség, szorgalom és áldozat

2024.06.13. 18:00

A kiemelkedő eredményeket elért diákokat köszöntötték Nagykanizsán

A kiemelkedő eredményeket elért általános és középiskolás diákok munkáját ismerték el csütörtökön a nagykanizsai önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén a Medgyaszay Házban.

Pásztor András

Balogh László polgármester és Bíró Patrik, a tankerület szakmai vezetője gratulál a palini Inkey Boldizsár Általános Iskola drámacsoportjának

Fotó: Szakony Attila

A tanévzáró ünnepségre közel 150 diák és felkészítő tanáraik kaptak meghívást, a tehetséges fiataloknak Balogh László polgármester, Bíró Patrik, a tankerület szakmai vezetője és Anda Zoltán, a szakképzési centrum főigazgatója adta át az elismerő okleveleket.

– Az akadályok és a próbatételek nem ellenünk vannak, nem a mi utunk megtörését kívánják, hanem épp ellenkezőleg, minket és a mi céljainkat szolgálják – fogalmazott Balogh László polgármester, majd hozzátette: a diákok számára ezért a tanulómunka, a versenyeken való részvétel nem az élet kibontakozásának korlátja, sokkal inkább esély az ő képességeinek a megmutatkozására.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Bíró Patrik, a tankerület szakmai vezetője és Anda Zoltán, a szakképzési centrum főigazgatója. Mint mondták: a tehetség önmagában mit sem ér, ha nem párosul szorgalommal. Ez az áldozatvállalás a diákok és a felkészítő tanárok részéről is szükséges volt ahhoz, hogy remek eredmények születhessenek az idei tanévben is.

A köszöntőket követően közel 150 diák és felkészítő tanáraik vehették át az elismerő okleveleket, majd az ünnepség végén az intézmények által jelölt azon diákok is elismerést vehettek át, akik az iskolai közösség életében kiemelkedő aktivitást mutattak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában