Miénk itt a tér

2024.05.26. 11:30

Portrék a 40 éves zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházból – Farkas Ignác

A Zalai Hírlap archívumának segítségével, egy-egy színészportréval kapcsolódunk a Hevesi Sándor Színház 4 évtizedes történetéhez. Farkas Ignác 1984-től – kisebb megszakítással – a teátrum tagja.

Nagy Betti

A Kakukkfészekben 1995 szeptemberében, Pezzetta Umberto fotója

Fotó: ZH

„Ha egészen pontosak akarunk lenni, a szimpatikus, halk szavú, bajuszos fiatalember csak a mostani évadban számít újnak, hiszen 1984-től már sok emlékezetes szerep életre keltője volt ebben a társulatban. – Hogy miért jöttem vissza? Egyrészt mert sok szép emlékezetes sikerem bölcsője ez a színház. Mint Simon Zsuzsa főiskolai színészosztályának növendéke 1984-ben Ruszt József meghívására már itt játszhattam vendégként. Moliere: Fösvény című darabjában Valért, a hősszerelmest, noha nem vagyok éppen ez a típus, ezért nagyszerű és kellemes feladat volt számomra. Utána következett az egyik hozzám legközelebb álló szerepem, az Iszaak Babel műveiből készült Húsvét című produkcióban Ljovka alakjának megformálása. Ez már igazi, nekem való karakterszerep volt, kirobbanó siker is egyben, hiszen ezzel a játékkal elnyertük az 1984-es Színházi Fesztivál első díját. Olyan mozgalmas és izgalmas évadot, mint az 1984-85-ös volt, még nem zártam. – Mit vár a zalaegerszegi évektől? - Tudom mennyire múlandó a mi munkánk, hiszen emlékezetessé tenni egy előadást nehéz feladat. Úgy érzem, ismét bizonyítanom kell a régi közönség előtt, ezért is örültem Balga szerepének Vörösmarty: Csongor és Tündéjében. Szükségem van rá, hogy újból elfogadjanak, megszeressenek az emberek. Pontosan azért jöttem vissza, mivel én hiszem, hogy ez a színház életképes. (…) Február végéig egyébként a civilt még csak játszom, hiszen az utcán hordott katonaruhám nem jelmez. De nagyon jó a kapcsolat a Petőfi laktanyával, így zavartalanul készülhetek.” (Részlet a Zalai Hírlap 1987. november 14-én megjelent interjújából.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában