A többi szolgáltatás díját kényszerülnek majd megemelni

2024.05.25. 14:00

Ingyenes jogsi a középiskolásoknak

Lényegesen átalakul a gépjárművezetői engedély megszerzésének rendszere, a folyamat már tavaly elkezdődött, amikor az ingyenességről szóló első bejelentések megtörténtek.

Arany Gábor

Illusztráció

Fotó: AM

Ennek hatására sokkal kevesebb fiatal jelentkezett a tanfolyamokra, mert láthatóan kivártak, számolt be a helyzetről Kiss Ferenc, a  zalaegerszegi Voksh Oktató Kft., autósiskola ügyvezetője.

A tervezett törvénymódosítást akkor úgy fogalmazott:  “Az állam a középiskolában / a szakképző intézményben tanulók részére ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. A szülő, a törvényes képviselő vagy a nagykorú tanuló döntésével visszautasíthatja a képzésben részvételt.”

A napokban pedig már megjelentek a középiskolások számára a személyautós jogosítvány megszerzését lehetővé tévő szabályok, bár ebből az “ingyenes” szó hiányzik. Eszerint a középiskola utolsó évfolyamán a tanuló „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges, a tanulmányi rendszerben elérhető online közlekedési alapismeretek és elsősegélynyújtási tanfolyamon vehet részt. A  tanfolyamon való részvétel saját használatú informatikai eszközön, tanítási időn kívül is teljesíthető, a középiskola azonban az órarendbe illesztve, tanítási napon, délután köteles olyan idősávot biztosítani a tanulók számára a gépjárművezető elméleti tanfolyamon való részvételhez, amelynek ideje alatt tanórai vagy egyéb foglalkozás nem szervezhető a gépjárművezetői elméleti tanfolyamon résztvevő tanulóknak. A gépjárművezetői elméleti tanfolyam ideje alatt a tanulók felügyeletét pedagógus vagy nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő foglalkoztatott látja el.

Eszerint a középiskola utolsó évfolyamán diákjai számára (életkor nincs kikötve) az iskolája által megszervezve zajlik az elmélet és az elsősegély oktatása, emelte ki az ügyvezető. Eddig a fiatalok felkészültségét a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont mérte fel. Mostantól viszont a középiskola által szervezett tanfolyamhoz nincs szükség a közlekedési hatóság engedélyére, és ilyennel nem kell rendelkeznie a vizsgabiztosnak sem, a vizsga sikeres teljesítését igazoló tanúsítványt pedig középiskola adja ki. Az eddigi rendszer szerint a jogosítványra aspirálók az elméleti tanfolyam és a vizsga díjából 20 éves korig utólag visszaigényelhettek 25 ezer forintot az Államkincstárnál. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy már félmillió forintot is meghaladja a B-kategóriás jogosítvány megszerzésének költsége. Nem tudni, hogy ez a 25 ezer forintos kedvezmény megmarad-e, fűzte hozzá Kiss Ferenc. 

További újdonság, hogy a képzés vezetési gyakorlati részét már a Magyar Honvédség is nyújthatja, ha erre megállapodás jön létre a középiskolával. Ennek részleteit azonban nem lehet megtudni a Magyar Közlönyben megjelent törvénymódosításból.

A változások kedvező a középiskolások számára, fogalmazott Kiss Ferenc, de úgy tűnik, a hasonló korú, ám nem középiskolás fiatalok nem vehetik igénybe ezt a kedvezményt. 

Az autósiskolák ebből annyit már érzékeltek, hogy miután az első hírek megjelentek az ingyenességről, sokkal kevesebb fiatal jelentkezett a tanfolyamokra, mert kivártak. Ha ez a korosztály hiányozni fog a személygépkocsi-vezetőket oktató iskolákból, akkor azok emiatt a többi szolgáltatás díját kényszerülnek majd megemelni, azaz a többi tanuló fizeti meg az ingyenességet. Esetleg a több lábon állás jegyében bővítik a képzéseik kínálatát az iskolák, tette hozzá Kiss Ferenc. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában