Szélkergetők álmai az egregyi ég alatt

2024.04.08. 07:30

Sólymok és papírrepülők a zenés hévízi múzeumkert felett

Két napon át az ég felé emelték tekintetüket mindazok, akik részesei voltak az első Szélkergetők-fesztiválnak az egregyi múzeumkertben. Sólymok és papírsárkányok, illetve -repülők vonzották a tekinteteket pénteken és szombaton Hévízen.

Péter B. Árpád

Nem kellett félni. A látványos solymászbemutató sokakat vonzott a múzeumkertbe

Fotó: PBÁ

A program időpontja persze nem a véletlen műve: a húsvéti szünet vége tálcán kínálta az alkalmat. Ám ennél fontosabb, hogy a szervezők – elemezve az elmúlt évek időjárási viszonyait – olyan dátumot kerestek, amikor nagy eséllyel nem esik, viszont fújnak az úgynevezett böjti szelek. Hogy a naptárban idén a szokottnál korábban érkezett el húsvét ideje, az az időjárást nem befolyásolta: a lágy szellők jókor s jó helyen fújtak.

Hermann Katalin, a szervező Festetics György Művelődési Központ igazgatója is örömmel fogadta, hogy bejött a számításuk, s mint mondta, terveik szerint folytatása következik e rendezvénynek, amelyen igyekeztek sok mindent megmutatni, ami a szélhez és a repüléshez kapcsolódik.

Kiderült például, hogy sólymok, hasonlatosan a kutyákhoz, „jutifalival” bármire motiválhatók – még arra is, hogy visszajöjjenek, ha pihenésképpen épp a múzeumkert szomszédságában álló ház cserepein „lihegik ki” fáradalmaikat. Persze mindez idomítás, helyesebben: tanítás kérdése.

 

A fiatalok szélforgót és -csengőt készíthettek Karnics Tibor képzőművész irányításával
Fotó: PBÁ

Az ifjak szélforgót és -csengőt készíthettek Karnics Tibor képzőművész irányításával, a résztvevők emellett megismerkedhettek Hegedűs Károly műrepülő világbajnoki ezüstérmessel, illetve Benke Anikóval, a fenékpusztai madárgyűrűző és -mentő állomás gyűrűzésvezetőjével, aki arról is beszélt: hogyan s miért követik nyomon az állatokat. Leszögezte, mindez fontos egy-egy faj tanulmányozása, megismerése, sőt, olykor megmentése érdekében is.

A legnagyobb érdeklődés a papírsárkány-építést övezte szombaton, Terbe János ipari formatervező vezetésével. A szorgos munkát pedig látványos reptetés követte, így messziről is látható volt: a szélkergetők eredményesen „dolgoztak” a Fradi-templom szomszédságában.

Mindkét napot zenés program zárta: pénteken DJ Belo a 2000-es évek diszkójával várta a táncoslábúakat, szombaton pedig Frank tinipartiját a The Carbonfools koncertje követte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában