Dr. Pogátsa Zoltán előadása a zalaegerszegi Keresztury VMK Tudományos Stand Up Estek sorozata keretében

Mivel se tengerjáró yachtunk, se kis vagy nagy repülőgépünk, biztosan nem tartozunk semmilyen elithez, mivelhogy az e kettő eszköz tulajdonlásáról ismerszik meg. Valamiért ezekkel jelzik egymásnak, hogy a kaszthoz tartoznak, tehát valamirevaló oligarcha (legyen az kínai, koreai, arab, amerikai, orosz) rendelkezik nagyon drága vízi és légi járművel. (Az oligarcha görög eredetű szó, a kevesek uralmát jelenti.) Akad orosz oligarcha, aki rakétaelhárító rendszert üzemeltet a yachtján. Biztos van oka rá...

Mielőtt Pogátsa Zoltán a maga fanyar iróniájával sorra vette volna jelenünk elitjét, származás, lakhely, vagyonszerzési gazdasági szerep, politikai befolyásgyakorlás szempontjából, három kiindulási pontot osztott meg velünk.

- Erős hatást tett rám a világhírű közgazdász Kornai János egyik mondata, amit 2015-ben egy interjúban olvastam tőle: 

Felháborodtam, naivitásnak tartottam, azért is, mert ekkor még közel voltunk a 2008-as gazdasági válságon.

Pogátsa Zoltán vitatkozik továbbá azokkal is, akik azt állítják, másutt jó a kapitalizmus, de nálunk a rossz fajtája valósul meg. Végül nem ért egyet az összeesküvés-elméletek hamis mítoszának hirdetőivel sem, akik szerint valahol valakik titokban döntenek a világ sorsáról.

Mint mondta, a téma megközelíthető a számok nyelvén, ezt tette Thomas Piketty A tőke a 21. században című művében, de eligazíthatnak bennünket a történetek, közelebbről a vállalattörténetek, melyeknek ő nagy rajongója.

Tehát a globális elit. (Az előadó azonos című kötete a Kossuth Kiadónál jelent meg 2022-ben.) Korábbi kutatókkal egyetértve állítja, legfeljebb a II. világháborúig lehetett tisztességes versenyhelyzeti keretek között meggazdagodni, azóta ez nemigen lehetséges.

Idézte Fernand Braudel francia gazdaságtörténészt, aki azt mondta, 600 év óta mindig is volt piac, verseny és magántulajdon, míg a kapitalista nagyvállalati szektor a kezdetektől fogva piaci egyeduralomra, monopóliumra törekedett, megszerezte, majd foglyul ejtette az államot. Legjobb példa a Brit Kelet-indiai Társaság története, amely azért tudott monopóliummá válni, mert királyi charta tette lehetővé: háromszor is kimentették a csődhelyzetből. Az sem igaz, hogy a kapitalizmus teljesítményelvű, azaz a szorgalmasokat, az okosakat, a tehetségeseket és a kreatívakat jutalmazza, egészítette ki újabb rossz hírrel a fentieket a közgazdász. Nemigen látunk már úgynevezett meritokratikus (jó teljesítményt honoráló) kapitalizmust, amelyben a startvonalnál mindenki egyenlő feltételekkel indulhat.

A mai globális elit jellemzője az egymással való üzletelés, befektetés hazájukon kívül, vagyonuk adóparadicsomokba, offshore cégekbe menekítése, kész, jövedelmező cégek felvásárlása. A gyerekeiket a legjobb iskolákba küldik, második, harmadik házat vásárolnak New Yorkban és Londonban, nyaralót egzotikus szigeteken. A gyerekeik megismerik egymást, össze is házasodnak, a második generációval már családi kapcsolatok jellemzik a globálissá váló eliteket. Számos pikáns fotót láthattunk családi-gazdasági-politikai összefonódásokat eláruló társasági jelenetekről. A nemzeti elit illúziót fenntartják, bárhol is éljenek a világban, erre szükségük van a reputáció szélesítésében. Görög fociklubokat mentenek meg időről időre nem odahaza élő, vagyonukat kétes eszközökkel megszerzők, gyarapítók, a nemzeti érzületet sugalló gesztus pedig szimpatikussá teszi őket.

A piaci verseny helyett az összefonódás, a különböző kartell jellemzi a működést, ami ellen csak az állami beavatkozás tud fellépni, már ha van kellő elszántsága a verseny visszaállításához.

Több könyvben olvashatunk arról, hogy a demokrácia és ezzel a kapitalizmus exportálása mint törekvés sikerül-e például az USA-nak, ahol egyértelműen a sok pénz akarata működteti a politikát. Pogátsa Zoltán e ponton kitért Donald Trump valahavolt és vélelmezett gazdagságára, politikai ambíciói és az orosz oligarchabefolyás kapcsolatára. Az amerikai gazdasági elit és a média amúgy is meghatározó az amerikai választások során, mondta, hozzátéve, empirikus kutatáson alapuló politológiai tanulmányok bizonyítják, a társadalmi akarat és az amerikai elit párharcában szinte mindig az utóbbi győz. Nem igazán jó ötlet tehát a XX. század eleji, közepi, amerikai oligarchák, a "rablóbárók" szisztémájára vágyni. Az amerikai politikai karrierre készülők a pénzszerzéssel kezdik a pályafutásukat, amiért persze tartoznak majd. Megnevezte a republikánusok és a demokraták mögött álló pénzembereket, valamint a sajtót, amelyet szintén érdemes uralni, ha Amerikában hatalmat akar szerezni valaki.

Hogyan gazdagodik az elit?

Örököl, gazdag család ügyes gyerekeként a legjobb egyetemen tanul, tőkét von be baráti szálakon keresztül, már befutott cégeket vásárol, nem törvényes pénzügyi közvetítést végez, a pénzét adóparadicsomban tartja. Látható, nem az innovátorokhoz, a fizetésért dolgozó feltalálókhoz, mérnökökhöz, a szellemi értéket hozzáadókhoz, például informatikusokhoz kerül a profit, hanem azokhoz, akik tőkét tudnak mozgósítani. Még a techguruk világa sem kivételek ez alól. (Mark Zuckerberg egy Peter Thiel nevű vállalkozó befektetőnek köszönheti a tőkét, amivel szerverkapacitást tudott bővíteni, így sikerre vitte az egyébként már létező Facebookot. Bill Gates társadalmi osztálya jóvoltából mindenki előtt tanulhatott jövőbemutató dolgokat, reggeltől estig programozhatott, Steve Jobs pedig "csak" összerakta egy okostelefon készülékbe (iPhone) a már korábban többek között a finnek és az amerikai hadsereg által feltalált újításokat.)

A pszichológiai mechanizmus miatt mégis azt hisszük, aki gazdag, az innovátor. A nagyon megfizetett vállalatvezető topmenedzser hirtelen meghal, akkor vajon bezuhan a cég árfolyama? Nem, sőt, emelkedik, derül ki egy német kutató adataiból. Tehát a nélkülözhetetlen, nagyon jól kereső emberek nem pótolhatatlanok. A fizetés sajnos nem tükrözi a cég sikeréhez hozzáadott értéket.

Külön fejezetet szentelt Pogátsa Zoltán a jelenlegi  orosz oligarchia kialakulásának, amely a kilencvenes évek elején, amerikai tanácsra rendkívül gyorsan megtörtént privatizációnak köszönheti vagyonát, mivel azt már nem lehetett visszacsinálni. A kisembereknek a Jelcin-éra alatt kiadott privatizációs kuponokat pillanatok alatt felvásárolták azok, akik már korábban tőkét akkumuláltak. Tizenketten maradtak talpon, e családok közül már a legtöbben nem élnek otthon. Nem véletlenül ismerjük a "Londongrád" kifejezést. (Putyin odahazai népszerűsége magyarázható bizonyos oligarchák elszámoltatásával.) Semion Mogilevich magyar szálakkal is rendelkezik a felesége révén.

Sokan meglepődhettünk azon, hogy a Vatikánt is körbeveszi egy különös (fegyverkereskedelem, offshore, stb. ) üzleteket bonyolító hálózat, amit Ferenc pápa próbál felszámolni. A felgöngyölítés egyik kezdőpontja Roberto Calvi olasz bankár holtteste egy londoni híd alatt. Az is meglepő, hogy az európai avagy magyar illúzióval szemben a "megbízható" németek sem mentesek a gazdasági elhajlásoktól.

A Távol-Keletet a kínai gazdasági elit mellett a dél-koreai és a hongkongi uralja, az arabot főleg a szaudi uralkodók és hercegek, ott is, a Közel-Keleten is letagadhatatlan az amerikai befolyás. (Trump veje egyszerre barátkozik az arabokkal és az izraeliekkel.) Makaó is tipikus példa, a kínai elit kaszinóztatása ott zajlik, miután Kína tiltja ezt a szerencsejátékot. (A makaói kaszinóhálózatot két korábbi csempész, a vagyonát a Virgin-szigeteken tartó Stanley Ho és Henry Fok birtokolta.)

A Samsung története is érdekfeszítő volt, az állami hozzáállás tekintetében annyi álljon itt belőle, hogy a dél-koreai nemzeti burzsoáziától legalább azt elvárják, hogy exportképes terméke legyen. Az ország GDP-je 22 százalékának felel meg a bevétele.

Vissza Amerikába: a demokraták Obama elnök idején nehezményezték az offshore-szigetek eljárását, miközben az USA-ban a demokrata vezetésű Delaware a legnagyobb offshore-állam. Van olyan épület a fővárosban, ahová 217 ezer cég van bejegyezve.

És egy kis Anglia: a Diana hercegnő miatt ismert arab Dodi Al Fayed édesapjának angol szenátorokat fizetett le az angol állampolgárságért, amit végül nem kapott meg.

Az offshore ellenében lépne fel a globális minimáladó terve, ha elfogadnák valaha.

Összegzés: a nemzeti elkötelezettség, a vallási, és politikai meggyőződés szerte a világ gazdagjai között vajmi kevéssé számít, ha pénzről van szó.