A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Ludwig van Beethoven két nagyszabású művét adja elő

A költészet napi hangversenyen Szarvas József Kossuth-díjas színművész lesz a vendég. Előadásában József Attila: A Dunánál, Kányádi Sándor: Fekete-piros és Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal című versét hallhatja a közönség. Zongorán Tóth László működik közre, a zenekart Bognár Ferenc zongoraművész, zenetanár vezényli, akivel a két Beethoven-darabról beszélgettünk.

– Az V. szimfónia rendkívül nagy feladat, még egy profi, régóta együtt zenélő tagokból álló zenekar számára is. Most azonban úgy gondoltuk, hogy belevágunk a zalaegerszegi zenekarral. A próbák során nagyon szépen formálódik a zenemű, amelynek szerzője az egyik legnagyobb fordulópontot képviseli a zenetörténetben. A három nagy mérföldkő számomra Bach, Beethoven és Debussy, mindhárom egy új korszak hírnöke. Beethovennél megindul a romantika, tulajdonképpen nevezhetjük őt az első romantikus zeneszerzőnek is – összegezte Bognár Ferenc.
Az V. szimfóniát Sors szimfóniaként ismerik, de a karmester határozottan kijelentette: semmi köze a sorshoz. Semmiféle megadást, beletörődést nem közvetít, sokkal inkább – főleg az első tétele – egy kőkemény küzdelemről szól, szabadulás a rabságból óriási erővel. A második tétel egy csodálatos imádság sok variációval. Szabolcsi Bence zenetörténész úgy fogalmazta meg, hogy maga a férfias bölcsesség. Ez a nyugalom készíti elő a két utolsó tételt. A harmadik tétel zenéje a szimfóniák megszokott, vidám 3. tételével szemben olyan hatást kelt, mintha kísértet járna közöttünk, az idézett zenetörténész szerint olyan, mint egy delejes pillantás. Állítólag a korabeli előadások közben voltak hölgyek, akik rosszul lettek a 3. tétel negyedikbe való átvezetésénél, egy kisgyermek pedig az egyik előadás közben odament Schumannhoz, és azt suttogta neki: félek… Ilyen feszültséget teremtett ebben a mintegy száz halk ütemben Beethoven, hogy aztán a negyedik tételben szinte felrobbanjon a zenekar, hangerőben is elmegy a végsőkig. Ez a befejező tétel az anekdoták szerint olyan hatással volt anno a közönségre, hogy felpattantak a helyükről a nézők, és azt kezdték kiabálni, hogy itt van a császár! A 3. és a 4. tétel között egyáltalán nincs szünet ebben a műben, ami a szimfóniáknál ugyancsak merőben szokatlan, formabontó megoldás.

Rátérve a zongoraversenyre, ami először említést érdemel, az a hangneme, a c-moll, emelte ki a karmester.
– Azt mondják, hogy a zeneszerzők általában c-mollban írták a legjobb műveiket. No persze ez is vitatható, vannak bőven kivételek, de tény, hogy a c-mollnak drámai kisugárzása van, ami alátámaszthatja az állítást. A műsorra tűzött c-moll Zongoraverseny azonban e téren is kilóg a sorból, tele van ugyanis lírai dallammal. Az első tétel az egyik leggyönyörűbb a zenetörténet nagy alkotásai közül, ezt bátran állíthatom. A második tétel végletesen lassú, teret adva a zongorista apró, ám virtuóz körülírásainak, a harmadik tétel pedig arról árulkodik, hogy minden nagy zeneszerzőnek van humorérzéke, amit Beethoven itt igazán megcsillogtat. Magam is eljátszottam Beethoven mind az öt zongoraversenyét, úgy, hogy közben én dirigáltam a zenekart. Rendkívül komoly feladat volt, most pedig a zalaegerszegi próbákon adunk bele mindent, hogy a közönségnek megmutassuk a mű szépségeit.
A nagyszabású darabokat nemcsak Zalaegerszegen adják elő: a koncertet április 12-én Zalaszentgróton, április 21-én Őriszentpéteren, április 24-én pedig Nagykanizsán hallhatja a közönség.