Közbiztonság

2024.03.22. 16:30

Harmincéves a rendőrőrs

Harminc éve, 1994. január 24-én avatta fel dr. Kónya Imre akkori belügyminiszter azt a rendőrőrsöt Zalalövőn, amit a rendőri jelenlét megerősítésének céljából hoztak létre a településen. Péntek délelőtt erre az évfordulóra emlékeztek az északnyugat-zalai kisvárosban.

Gyuricza Ferenc

Vigh László (balról), dr. Andor László, dr. Vereckei Csaba Iván, Srágli Ferenc, Kulcsár Zoltán és Gyarmati Antal az ünnepségen

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az ünnepségen a szervezetileg a zalaegerszegi rendőrkapitánysághoz tartozó őrs jelenlegi állománya mellett a korábbi, zömében már nyugállományban lévő munkatársak is jelen voltak. Dr. Andor László ezredes, kapitányságvezető köszöntőjében nemcsak a rendőrőrs létrejöttének körülményeiről szólt, de arról is, hogy a Zalalövőn és térségében dolgozó kollégái 12 település, illetve az ott élő több mint hétezer fő biztonsága érdekében dolgoznak.

– Az őrs kiemelt feladata, hogy az illetékességi területén fenntartsa a közrendet, megelőzze, megszakítsa és felderítse a jogsértéseket – mutatott rá a kapitányságvezető.

Biztonságérzetet ad a lakosságnak

Az őrs történetéről beszélt Gyarmati Antal polgármester is, aki azt is őszintén elmondta: a harminc év alatt többször felvetődött a megszüntetés lehetősége, ám a térség lakossága és az önkormányzatok mindig kiálltak mellette. Zalalövő városa emellett anyagi áldozatot is vállalt annak érdekében, hogy az állomány a kor színvonalához méltó épületben dolgozhasson.

Beszédet mondott Vigh László, a térség országgyűlési képviselője is. Úgy fogalmazott: bár Zala a béke szigete, de ezzel együtt is fontos a rendőrség jelenléte, hiszen az biztonságérzetet ad a lakosságnak. A képviselő szerint pozitívan változott a rendőrség társadalmi megítélése, köszönhetően a jól végzett munkájának.

A jubileum alkalmából dr. Vereckei Csaba Iván dandártábornok, Zala vármegye rendőrfőkapitánya és dr. Andor László emléklapot adott át Srágli Ferenc főtörzszászlósnak, aki harminc éve folyamatosan a zalalövői őrs állományában szolgál, illetve Kulcsár Zoltán ezredesnek, az őrs parancsnokának is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában