Nádasdy Ádám író, költő, nyelvész, egyetemi tanár két zalaegerszegi helyszínen találkozott olvasóival

Az egyetemi tanár, író, költő, esszéista, nyelvész, műfordító a Zrínyi Miklós Gimnáziumban Az ember tragédiájáról és a magyar nyelvről beszélgetett a diákokkal és a tanárokkal, akik között többen más iskolából érkezve foglaltak helyet, majd a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban már főleg a legutóbbi, a Hordtam az irhám című 2023-ban megjelent, Várkonyi Benedek interjújával induló kötete volt a beszélgetés tárgya. Az unikálisan derűs, történetmesélős délutánt a vendég megnyerő modorán, stílusán, habitusán kívül Karáth Anita zrínyis irodalomtanárnak és a zalaegerszegi származású, ma Londonban egyetemi tanárként dolgozó dr. Tarsoly Eszternek köszönhette a közönség. Utóbbi több angliai magyar vonatkozású kulturális rendezvényen szolgálhatta Nádasdy Ádámmal  – a nagykanizsai gyökerű Fejtő Ferenccel, Szegedi-Maszák Mihály professzorral – együtt a magyar irodalom népszerűsítésének ügyét. Még az is megesett, hogy Nádasdy a Csárdáskirálynő slágereiből zongorázott a folyosón álló hangszeren egy műfordítási konferencia szünetében a londoni magyar intézetben.

A könyvtárbeli első kérdések a memoárszerű, de az időrendet tekintve laza szövésű prózakötet címadását tisztázták: a „hordtam az irhámat” szófordulat átkeretezi az eredetit, inkább arra utal, hogy a szövegek alanya, a szerző jártában keltében, ide-oda vetődve mi mindent élt meg 76 éve alatt. Nézzük, hogy is kezdődik ez a 2014-ben papírra vetett szakasz, annál is inkább, mert a zalaegerszegi estében is felhangzott: „Egy időben rengeteget voltam az utcán. Kilométereket gyalogoltam, befordultam mellékutcákba, átmentem átjáróházakon, szaladtam a Duna-hidakon és kutyagoltam vasúti felüljárókon. (...) Hogy ott lakik-e az ember valahol, az nem elsősorban fizikai kérdés (tehát hogy hol tölti a legtöbb idejét), hanem a személyek közötti viszonynak, a felek megállapodásának kérdése.”

„Felnőtt megfigyelések visszafelé”, definiálta törekvését az író.

Karáth Anita érdeklődése kutatta a budapesti polgári családi hátteret is, hiszen köztudomású, hogy Nádasdy Ádám nagyapja az Osztrák-Magyar Monarchia tengerésztisztje volt, édesanyja operaénekes, édesapja az operaház egykori főrendezőjeként a magyar kultúra fontos szereplője. Innen eredeztethető a gazdag nyelvismeret: a Nádasdy-családban beszéltek németül, olaszul, franciául, Ádám iskolás korában maga választotta hozzájuk az angolt. A védettséget adó gyerekkorhoz természetes módon tartozott a zongora, a vívás, tizenévesként franciaországi nyári táborozás.

Nádasdy Ádám jelenkori kétlakisága okán az egerszegi beszélgetők körbejárták az itthon-otthon fogalompárját is. Irányadó ez ügyben a kötet hátlapján is kiemelt pár sor: „Külföldi vagyok, ez az, amit a legkevésbé szerettem életemben, külföldinek lenni. Otthon is azt tanultam: az ember ne legyen külföldi, az ember mindenütt otthon van, és ahol nincs, oda nem kell menni.”

A rezignált történetmesélés, a szelíden jókedvű lelkiállapot tisztán átdereng a kis prózai szösszenetek határokat, országokat, kultúrákat átívelő hangulatán, talán ezért jegyezte meg Karáth Anita, téli depresszió ellen olvassunk Nádasdy Ádámot.

Idén júniusban várható a Billeg a csónak című verseskötet, ami „nem lesz ilyen nyájasan vidám”, fenyegetőzött mosolyogva Nádasdy Ádám, aki az est végén még hosszú-hosszú ideig dedikálta a Hordtam az irhámat.