Mitől lesz zamatos a forraltbor?

2024.02.04. 14:27

Forraltbor-főző versenyt rendeztek Zalalövőn

A napsütéses, a február elején megszokottakhoz képest jóval enyhébb időjárás kevésbé kedvez a forraltbor készítésének, ezzel magyarázta a zsúri, hogy ezúttal kevesebben vettek részt a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület által szervezett versenyen. A Pacsa-hegyen így 11 mintát kóstolt a minősítésre felkért grémium.

Gyuricza Ferenc

A zsűri tagjait, balról Varga Károlyt, Nyári Pált, Dancs Istvánt és Mileji Józsefet, valamint a szervező egyesület elnökét, Galambos Istvánt kínálja ifjabb Őr Ferenc

Fotó: Gyuricza Ferenc

alalövőn sok évre visszatekintő hagyománya van a forraltbor-főző versenynek, a területi adottságok miatt ráadásul két részre bontják a programot. Szombaton a Pacsa-hegyi gazdákat szólították meg a szervezők. A zsűri pincéről pincére járva kóstolta végig a mintákat.

- Köszönhetően annak is, hogy ez a program már ilyen tekintélyes hagyományra tekint vissza, ezúttal szinte csak jó forraltborokkal találkoztunk, amelyek egy részénél a direkttermő, illatos fajták, például a kormin vagy az izabella adták az alapot - mondta a zsűri elnöke, Nyári Pál. – Egyedül az édességre kell jobban odafigyelni, néhány helyen kicsit túlzásba vitték a cukrozást.

Ennek megfelelően a 11 mintából hat kapott arany, míg öt ezüst minősítést. A kóstolt minták alapján a Pacsa-hegyen a legjobb forraltbort ifjabb Őr Ferenc készítette. A gazda cabernet sauvignon bort választott alapnak, amihez almát, mandarint, fahéj rudat, mézet, szegfűszeget, valamint egy kevés cukrot tett hozzá.

- A jó forraltbor titka a jó alapanyagban rejlik – magyarázta ifjabb Őr Ferenc. – Magát a bort vásárolt szőlőből készítettem, és szerintem egész jól sikerült. A forraltbornak a gyümölcsök és a fűszerek adják meg a zamatát, a cukor és a méz pedig ahhoz kell, hogy kellően édes legyen az ital, amit a nevével ellentétben forralni nem, csak melegíteni szabad, nagyjából a forráspontig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában