Gyalogosan a virágok nyomában

2024.02.21. 16:00

Folytatódik a bakancsos túrasorozat Zalaegerszegen

Kockásliliom, azálea, őszi kikerics és toboz. Ezeknek a pompás növényeknek járhatunk a nyomában a Tourinform Zalaegerszeg és a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület márciusban induló túrasorozatában. A tavalyi nagy sikerű Napvándor után ezúttal Egerszegi Virágvándorok lehetnek a természet szerelmesei.

Mozsár Eszter

Tuboly Andrea, a Tourinform Zalaegerszeg irodavezetője az egyik túraútvonal térképével, mögötte Tódor Tamás marketing referens és Egyed Anett turisztikai referens

Fotó: Pezzetta Umberto

A pecsét már készen, s nemsokára nyomtatják a vándorútleveleket. Ahogy az elmúlt esztendőben, úgy idén is jelvényt kap az, aki teljesíti mind a négy gyalogos távot, amit Szabó Balázs bronzjelvényes túravezető, az egyesület elnöke vezet. A zalaegerszegi Tourinform iroda vezetője, Tuboly Andrea arról tájékoztatott, hogy – különösen a világjárvány után – egyre népszerűbbek a bakancsos célpontok, programok. A tavalyi kezdeményezés sikerét mutatja, hogy minden alkalommal ötven fős törzsközönségük gyűlt össze, mellettük pedig mindig érkeztek új csatlakozók. Az egerszegi program már csak azért is egyedülálló az országban, mert a zalai vármegyeszékhely turisztikai irodája egész éven át tartó tematikus túraprogramot kínál.

– Stílszerűen március 24-én, azaz virágvasárnap 13 óra 30 perckor várjuk az iroda előtt a kirándulókat. Az első programon a közeli kockásliliomos mezőt nézzük meg, az irodától a Parkerdőn át a Vérmező utcához sétálunk, majd vissza. Ez körülbelül hat kilométeres, kétórás túra lesz. Aki szeretne részt venni a jelvényszerző programban, az március elejétől kérje az útleveleket irodánkban vagy akár a túrák során – tájékoztatott Tuboly Andrea.

Május 11-én ugyancsak látványos lesz a program, akkor a havasszépét nézhetik meg Zalaegerszeg ikonikus kirándulóhelyén, az Azáleás-völgyben. Szeptember 7-én az őszi kikerics lesz a téma, akkor a botfai Erdődy-Hüvös kastélytól indulnak. December 7-én, a Toboz túrán éjszakai lámpás gyaloglásra invitálják az érdeklődőket a Páfrányok útján, igaz, a tavalyitól eltérő útvonalon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában